Fegyverneki Zsófia élete két legfontosabb büntetőjéről

Az Euroliga-győztes magyar együttes irányítója úgy véli, a fináléban olyan kegyelmi állapotban kosárlabdáztak, ami nem sokszor adatik meg a sportolónak.

Fegyverneki Zsófia az isztambuli trófeával (fotó:origo, Csudai Sándor)

– Két részletben aludt azért öt órát?
– Szerintem igen – mondta hétfő késő délután egy parndorfi szállodában, a hazaút befejezésére készülve Fegyverneky Zsófia, az Euroliga-győztes Sopron Basket irányítója és csapatkapitánya.

– Mennyi elismerő üzenetet kapott?
– Az biztos, hogy amióta kosárlabdázom, most kaptam a legtöbb üzenetet egy mérkőzés után. Azért nem szeretném kiemelni egyiket sem, mert mindenki, akiről tudom, hogy kicsit is követi, mit csinálunk, és szeret engem, írt vagy hívott. Egy kulisszatitkot megosztanék: a mérkőzés után láttam, hogy a Salamanca elleni elődöntő közben Honti Kata folyamatosan írta az üzeneteket meccs közben, hogy „nagyon jók vagytok, ez most már meglesz, ideges vagyok, nem bírom tovább, ki fogom kapcsolni”, aztán a végén hogy „Ez az, szuperek vagytok!”, majd kis idővel később, „Figyelj, eldöntöttem, jövök Isztambulba, megnézem, ahogy megnyeritek az Euroligát”.

 – Gondolta volna, hogy 37 évesen jut fel Európa tetejére?
– Korábban nem gondoltam volna, de éreztem a csapaton, hogy nagyon jól összeállt, s végre mindenki egészséges. Az első mérkőzésen kitűnő volt a játéktervünk, az elejétől azt gondoltam, működik majd, és így is lett. A döntőben aztán olyan kegyelmi állapotban kosárlabdáztunk, ami nem sokszor adatik meg a sportolónak, mert semmiféle nyomás nem volt rajtunk, felkészültek voltunk, tudtuk, ha jól játszunk és megcsináljuk, amit megbeszéltünk, képesek leszünk meccsben maradni. Mindenkin éreztem azt a lelkiállapotot, hogy itt vagyunk az Euroliga döntőjében, mi történhet?! Gáspár Dávid is többször elmondta, az a lényeg, hogy élvezzük, és ez így is alakult.

 – Ha azt állítjuk, csoda volt ez a final four, azzal degradálnánk az elmúlt évek rengeteg munkáját?
– Azt gondolom, hogy nem, mert az ember arra is mondja, hogy csoda, amiről nem tudja elhinni, hogy megtörtént. Emellett egyáltalán nem véletlenül nyertük meg a trófeát, nem szerencsénk volt, azzal már a négyes döntőbe sem lehet bekerülni. Olyan tekintetben tényleg csoda ez a siker, hogy mi nem vásároljuk össze a világ legjobb játékosait, és nesze, hadd szóljon, hanem rengeteg év építkezése, sok ember munkája van benne, és kellett egy nap is, amikor minden összejött.

 – Néhány másodperccel a vége előtt két büntetőt dobhatott, és lehetett tudni, ha az egyik bemegy, megnyerik a döntőt. A második ment be. Mi járt ekkor a fejében?
– Próbáltam kizárni a külvilágot, inkább csak a mozdulatsorra koncentráltam. Lábbal támogassam a dobást, hagyjam ott mindkét kezem, abban a ritmusban dobjam el, amelyben szoktam. Biztos vagyok benne, hogy életem két legfontosabb büntetője volt, a második meg a legfontosabb, ami bement. Én is tudtam, ha bedobom, akkor megvan a győzelem.

 – Hogyan tudtak kétszer negyven percet rövidzárlat nélkül lehozni?
– Ez benne volt a csapatunkban az egész évad során, csak mindig adódtak olyan körülmények, amelyek miatt hosszú távon nem jött ki belőlünk – most igen! Nagyon sokan nincsenek tisztában azzal a munkával, amit elvégzünk, hogy mennyit edzünk azokra a magyar bajnoki mérkőzésekre is, amelyekről tudjuk, hogy megnyerjük. Hogy tízezer néző előtt megverjük a Fenert, ahhoz tényleg különleges napra van szükség, és arra, hogy mindent megcsináljunk, amit terveztünk. Ugyanakkor élveztük, hogy kosarazunk, és aki látta ezt a találkozót, tudja, csak így mehettek be a dobásaink, s játszhattunk ebben az emelkedett lelkiállapotban. A pszichológia ezúttal minden másnál fontosabb volt.

 – Növelte a bizonyítási vágyukat az elveszített Magyar Kupa-döntő?
– Segített abban, hogy felfogjuk, negyven percen át kell koncentrálnunk. Sokszor kiütközött az elmúlt hetekben is, hogy az utolsó pillanatig topon kell lennünk mentálisan.

 – Szombaton kezdődik a bajnoki finálé a Szekszárd ellen. Egy ekkora siker után le lehet addig szállni a földre?
– Most két napig még nem szállunk le!

(nemzetisport.hu)