Fehérvár Enthroners II: A jövő szempontjából kellenek a mérkőzések, és hiszek benne, hogy tudunk szép dolgokat mutatni

A 2020-as csonka szezonban a Fehérvár Enthroners „opt out-olt”, vagyis a felnőtt bajnokságban egyáltalán nem indult el, a juniorok viszont ott voltak a pályán.

Az ott szerzett lendületet pedig a vezetőség szeretné meglovagolni, ezért a mostani évben a Redda-Futár Divízió II-ben elindítják második csapatukat. Ez a gárda főleg a fiatalokra épül, persze a HFL keretben kevesebb lehetőséget kapó vagy most csatlakozó idősebb játékosok is ott lesznek majd a csapatban. A Fehérvár Enthroners második egysége az idei évben a Divízió II. Nyugati csoportjában játszik majd, ahol többek közt a Wolves II-vel is megmérkőznek majd. Persze, egy ilyen fiatal alakulatnak minden mérkőzés nagy falat lesz, legyen szó a Pécs vagy a Tatabánya gárdájáról. A legfontosabb persze a tapasztalatszerzés, amely lehetőséget ad a Fehérvárnak arra, hogy az osztrák bajnokságban és a HFL-ben is vitézkedő alakulatuk utánpótlását kellő rutinnal felruházza. Az idei tervekről a klub elnökével és a második csapat vezetőedzőjével, Pál Tibor Kornéllal beszélgettünk.  18010717_1244469998934921_8971029686108228439_n

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést?

Pál Tibor Kornél: A felkészülés folyamatos volt a junior keretnek, akire épül az Enthroners II-es csapata. Nyilván vannak, akik év elején csatlakoztak, de a pálya, és edzőtermi helyzetnek köszönhetően minden a terv szerint zajlik. A második csapat egyértelműen a junior játékosok felépítéséről szól. Ezeknek a játékosoknak heti három alkalommal van edzőtermi felkészítése, pontos és komoly terv szerint, és háromszor edzenek a pályán. Mivel fiatalok, ennek a munkának kell idő, meg kitartás azoktól, akik ezt az életükbe be tudják illeszteni. Nyilván ha mellette olyanok is fejlődnek, akik 20+ évesen jönnek le először az edzéseinkre, akkor az már csak extra, ezért is meg kell tennünk mindent.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

Pál Tibor Kornél: A holtszezon semmivel sem volt nehezebb, mint máskor. Nyilván nálunk is volt olyan, aki a karantén miatt távol maradt edzésekről, de a mag folyamatosan készült.

MAFSZ: Kik alkotják a csapat keretét és hogyan nehezítette a kialakítását a vírushelyzet?

Pál Tibor Kornél: Ez a keret egy nagyon fiatal társaság volt a 2020-as U19-ben is, hiszen főleg 16 és 17 évesek alkották a csapatot. Ebből kifolyólag a felnőtt mezőnyhöz képest még fiatalabb az átlagunk. Csatlakozott pár újonc felnőtt, és páran, akik kevés lehetőséget kaptak az első keretben, de főleg juniorokra épül a 2-es alakulatunk.

MAFSZ: Mennyire erős a Divízió II.-es bajnokság, ahol idén indultok?

Pál Tibor Kornél: A csapat kora miatt még biztos, hogy erős lesz a mezőny számunkra. De a jövő szempontjából kellenek a mérkőzések, és hiszek benne, hogy tudunk szép dolgokat mutatni.

fehérvár

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

Pál Tibor Kornél: Igen. Mind a mérkőzésszámmal elégedettek vagyunk, mind a Keleti- és a Nyugati csoportos alapszakasszal.

MAFSZ: Mik a célok ennél a fiatal csapatnál a karantén árnyékában?

Pál Tibor Kornél: A cél a tapasztalat szerzés, a rendszerek gyakorlása, az erősödés, gyorsulás. Nálunk a felnőtt év a főpróbája a junior bajnokságnak. Idén csak annyi a cél, hogy egy nyilvánvalóan fizikálisabb mezőnyben is tudjunk stabil játékot mutatni. Eredményekben ez mire lesz elég, és mire nem, az most másodlagos. Aztán jövőre, amikor ezek a srácok már zömében 18 és 19 évesek lesznek, már másképp jöhetünk vissza ebbe a mezőnybe is.

Képek: Tenk László

A Fehérvár Enthroners II 2021-es alapszakasz mérkőzései a Redda-Futár Divízió II-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.04.: Fehérvár Enthroners II – Pécs Legioners

2021.04.25.: Diósd Saints – Fehérvár Enthroners II

2021.05.16.: Fehérvár Enthroners II – Tatabánya Mustangs

2021.05.30.: Kaposvár-Taszár Hornets – Fehérvár Enthroners II

2021.06.13.: Budapest Wolves II – Fehérvár Enthroners II

Enth-e

Alakulás: 2007
Edzők: Vezetőedző, támadó koordinátor: Pál Tibor Kornél
Védő koordinátor: Péter Csaba
Special Team koordinátor: Zách György
Támadó/védő fal edző: Tim McGee
Hazai Pálya: 8000 Székesfehérvár, Takarodó út 3.
Edzések: kedd 17.30-19.30, péntek 17.00-19.00, szombat 13.00-15.00

 

reddaMAFSZ_Támogató_Rajztábla 1 másolat 4

Forrás: http://mafsz.org – RSS