Felavatták Sándor Károly sírkövét

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) és az MTK Budapest pénteken délelőtt felavatta Sándor Károly 75-szörös válogatott csatár sírkövét a Farkasréti temetőben.

Az ünnepségen Berzi Sándor, az MLSZ alelnöke beszédében felidézte a 2014-ben elhunyt kiváló futballista életútjának fontosabb állomásait. Megfogalmazása szerint Sándor Károly odatette a névjegyét az ötvenes évek Aranycsapatához, még akkor is, ha Sebes Gusztáv nem válogatta be az 1954-es világbajnokságra és nem lehetett ott a helsinki olimpián győztes csapatban sem. Kiemelte, hogy tagja volt az MTK második aranycsapatának, míg a válogatottban a szintén legendásnak tartott Sándor, Göröcs, Albert, Tichy, Fenyvesi csatársornak. Berzi azt is hangsúlyozta, Sándor Károly – becenevén Csikar – nemcsak a pályán alkotott maradandót, hiszen ő volt, aki 1962-ben a chilei világbajnokság előtt rámenősségével békét teremtett a játékosok és a szövetségi kapitány között, később pedig rábeszélte Nyilasi Tibort, hogy térjen vissza a pályára.

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke úgy fogalmazott, a klub büszke arra, hogy őrködhet Sándor Károly emléke felett. Ezért nevezte el róla akadémiáját, amely több mint száz élvonalbeli játékost adott már a magyar labdarúgásnak. A sportvezető hozzátette, halálának első évfordulóján, 2015-ben ezért állított neki szobrot Agárdon, majd ezért helyezte át az Új Hidegkuti Nándor Stadion elé a létesítmény átadása után, majd ezért készíttette el – a Magyar Labdarúgó Szövetséggel karöltve – sírkövét Boros Péter szobrászművésszel.

„Így próbálunk a magunk módján valamit törleszteni azért, amit Sándor Károly tett az MTK-ért, ahogyan viszonyult a klubhoz, melyhez egész pályafutása során hű maradt” – jelentette ki Deutsch Tamás, aki szerint Sándor Károly volt az élő példája annak, hogyan lehet a csapatérdeket az egyéni érvényesülés elé helyezni.

Az egyesület részéről Deutsch Tamás Stern Péter, az MTK Baráti Kör elnöke társaságában helyezte el az emlékezés virágait a kék-fehér színekben 379 mérkőzésen 182 gólt szerző, ezzel klubrekordot tartó csatár sírkövénél. Az MLSZ nevében Berzi Sándor, Dunai Antal, Gellei Imre és Géczi István koszorúzott.

Forrás: www.mlsz.hu – RSS