Félbeszakadt a botrányos vb-selejtező: Megdobálták a játékvezetőket a lelátóról – fotó, videó

Szíria már a 44. percben három góllal vezetett, azonban zavargások miatt a 71. percben félbeszakadt a találkozó. A kooora.com beszámolója szerint a szurkolók palackokkal dobálták meg a játékvezetőt és az asszisztenseit. Hosszú ideig állt a játék, ám végül a bíró úgy döntött, folytatódhat az összecsapás.

Végül a szír csapat 3-0-ra diadalmaskodott Libanon vendégeként. A találkozó előtt utóbbinak volt esélye a pótselejtezős harmadik helyre, vereségével viszont a 18 órától pályára lépő Egyesült Arab Emírségek számára egyetlen pont begyűjtése is elegendő Irak vendégeként, hogy bebiztosítsa a harmadik helyét.

A két csoportból az első két helyezett jut ki a vb-re, a harmadikok pedig kontinentális pótselejtezőt játszanak egymással. Utóbbi párharc győztese részt vesz az interkontinentális pótselejtezőn, amelyen a dél-amerikai ötödik helyezett lesz az ellenfél. A négy direkt hely már elkelt, így csupán az maradt kérdés, hogy Ausztráliának melyik csapattal kell megmérkőznie a kontinentális pótselejtezőn. (MTI)

Ázsiai vb-selejtezők, 3. szakasz, 9. forduló:

A-csoport:

Libanon-Szíria 0-3 (0-3)

A csoport állása: 1. (és vb-résztvevő) Koreai Köztársaság 23 pont/9 mérkőzés, 2. (és vb-résztvevő) Irán 22 pont/9, 3. Egyesült Arab Emírségek 9/8, 4. Libanon 6/9, 5. Szíria 5/9 (8-15), 6. Irak 5/8 (4-11)

B-csoport:

Vietnám-Omán 0-1 (0-0)

Az állás: 1. (és vb-résztvevő) Japán 21 pont/9 mérkőzés, 2. (és vb-résztvevő) Szaúd-Arábia 19/8, 3. (és pótselejtezős) Ausztrália 15/9, 4. Omán 11/9, 5. Kína 5/8, 6. Vietnám 3/9