A januári, Ausztriában lebonyolított férfi kézilabda Európa-bajnokság még nagyon sokáig témát jelent valamennyi részvevő országban. Minél több véleményt ütköztetünk, annál érdekesebb lehet az események megítélése. Ez alkalommal Kovács László (képünkön) mesteredző véleményével ismerkedhetünk meg.
– Nagyon kétélű dolog a kérdést arra leszűkíteni, hogy jó döntés volt-e Csoknyai Istvánt kinevezni – vágott a téma közepébe a Budapesti Honvéd egykori világválogatott beállója, aki két periódusban is irányította a nemzeti együttest. – Szögezzük le: egyszerűen nem volt más választás, hiszen a válogatottat a Veszprém és a Szeged embereire építik, Mocsait a Veszprém nem engedte, az ugyancsak rátermett Kovács Pétert gyakorlatilag száműzték Törökországba, így maradt a Csoknyai-Matics páros.
– Ön mennyire ismeri Csoknyai kapitányi kvalitásait?
– Felkerestem őt Telkiben, az Eb-t megelőző edzőtáborozás alatt, ahol hosszan elbeszélgettem vele. Mondhatom, alapvetően jól látta a dolgokat. Más kérdés, az elképzeléseiből mit tudott megvalósítani, a kialakult eredménytelenségben mennyi az ő része és mennyi másé.
– Szakértői szemmel kísérve az eseményeket, miben látja a kiesés okait?
– Bármily furcsán hangzik, de a franciák elleni döntetlen erősen -bezavart- a csapatnak. Az eredmény feldobott állapotot váltott ki, közben pedig nem kaptunk reális képet arról, hol is tartunk. A világ egyik legjobb kapusával, Omeyerrel ugyanis emberemlékezet óta nem fordult elő, hogy mindössze négy lövést hárított. Mivel a mi kapusaink tizenötször voltak eredményesek, ezen az alapon nyernünk kellett volna.
– Ez végül is teljesen mindegy, hiszen ahogy az előzetes számolgatások be is igazolódtak, nekünk a csehek elleni két pontra lett volna szükségünk.
– Ez a meccs pedig egyértelmű vereséget hozott. Azt is megkockáztatom, ez a cseh válogatott ötből ötször legyőzné a mi legjobbjainkat!
– Mégis, mi mindenen buktuk el ezt a sorsdöntő összecsapást?
– Az eredmény sokkal korábbra vezethető vissza. Nagy László jelentőségét, illetve majdani hiányát nem tudtuk reálisan felmérni. Visszatérően elhangzott ugyanis, ha nem jön Nagy Laci, majd megoldják a többiek. Márpedig az ő puszta jelenléte a pályán azonnal létszámfölényt hoz létre a másik oldal javára, amire Laluska vagy Krivokapics soha nem kényszeríti az ellenfelet. Az egykori szegedi, jelenleg Barcelonában szereplő bombázó emberi hozzáállása erősen kifogásolható. Ha engem ennyiszer hívnak, hogy legyek válogatott, már hetvenhétszer és örömmel vállaltam volna ezt.
– Ezt senki nem vonja kétségbe, de ahogy mondani szokták, ma már más világot élünk…
– Igen, nincs is becsülete a magyar állampolgárságnak. Sterbik Árpád egy hónap alatt magyar lett, ám előbb leszögezte, ő, a vajdasági színmagyar legény csak a szerbeknek véd. Most meg ő a spanyol együttes legnagyobb házi drukkere…Vehetünk korábbi példákat is: 1993-ban éppen Lemgo-beli klubedzője, Mocsai Lajos beszélte le Marosi Lászlót – aki akkoriban a Bundesliga legjobbnak tartott külföldije volt! -, a svédországi Vb-n való szereplésről. A magyarosított kubai, Carlos Perez 2004-ben, harminchárom éves korában visszavonult a válogatottságtól, miközben mindmáig ragyogóan játszik Veszprémben, s a válogatottban is nagy szükség lenne rá. Kérdezem én: ha annyira támogatta saját klubja, a Veszprém Csoknyai kinevezését, miért nem segítette például Perez csatasorba állításával?
– Csoknyainak tehát az optimálishoz képest jóval szerényebb játékoskeret állt a rendelkezésére. Milyen hiányosságokat látott az Eb-n a magyarok játékában?
– Feketén-fehéren kiderült, hogy a magyar bajnokságban lejátszott meccsekkel nem lehet sorozat mérkőzésekre felkészülni! A megfelelő állóképesség hiányát bizonyítja, hogy rengeteg indításgólt kaptunk. Ami pedig a hátsó játékunkat illeti, az egymás mellett védekezők leginkább csak tanácstalanul keresgélték egymást. Hiányzott egy olyasvalaki, aki irányítja a védekezést. Ennek hiányában gyakran hárman háromfelé szaladtak. A hiányzott védőkapcsolatok begyakorlása ugyanis nem megy napok alatt, ez csak egy hosszú összeszoktatási folyamat eredménye lehet.
– És a támadójátékunk?
– Kiemelkedő lövőink – Nagy, Perez – távollétében a Veszprémben ismételten kiváló Eklemovics sem tudott érvényesülni, mert sehol nem nyíltak bevehető folyosók. Ráadásul a támadásszövésünk is igen átlátszó volt, ezért tudtak tőlünk oly sok labdát elcsenni. Az eredményes variációkhoz szintén rengeteget kell gyakorolni. Példának mindig felhozom a magyar női junior válogatottat, amelynek sikerszériája 2009-ben is elsősorban azért folytatódhatott, mert Róth Kálmán hét (7) hetet tudott együtt dolgozni a kiszemeltekkel.
– Ezek objektív tények, ezekről nem Csoknyai tehet. Egyáltalán, mit róna fel a kapitánynak?
– Rettentő nehéz az ő helyzete, hiszen rengeteg kompromisszumra kényszerül. Mint rutintalan, jószívű ember, olyasmit is megtett, amit nem kellett volna. Például, hogy a kapusok döntötték el, mikor ki védjen. A szélsőket mechanikusan cserélte egy-egy félidőre, pedig ezt a napi forma kell eldöntse. És még folytathatnám. A legfontosabb azonban az, hogy a jelenleginél sokkal több közös munkára lenne szükség a megfelelő állóképesség megszerzéséhez és a személyes kapcsolatok begyakorlásához egyaránt.
– Nyakunkon a Szlovénia elleni két világbajnoki selejtező.
– Szlovéniát egy pillanatra sem szabad lebecsülni, igenis erős válogatottjuk van! 2000-ben például Zágrábban ütötték el az ugyancsak erős horvátokat az olimpiai részvételtől! Serdarusic személyében ráadásul Európa egyik legjobb edzője a kapitányuk. Ha valóban akarjuk a sikert, én attól sem riadnék vissza, hogy felfüggesszem a hazai pontvadászatot, mert ennek az eredménynek a jó vagy rossz volta évekre meghatározza majd a magyar férfi kézilabdázás jövőjét.
Fotó: JochaPress
