Felkészülés: 29 perc alatt kialakult a végeredmény a Honvéd-Vasason, a Vidi tartalékosan is ötöt rúgott

A Siófok legyőzése után a Vasast fogadta felkészülési mérkőzésen a Budapest Honvéd FC szombat délelőtt.

Az 5. percben máris megszerezte a Honvéd a vezetést: Zsótér bal oldali szögletét a hosszú érkező Tamás Krisztián ívelt vissza középre, bár a védők még mentettek, a labda Nagy Dominik elé került, aki csinált egy cselt, megtolta a labdát, majd tizenhárom méterről kilőtte a jobb alsót, 1-0 – olvasható a honvedfc.hu tudósításában. Az egyenlítésre azonban nem kellett sokat várni, három minutummal később Terbe jobb oldali beadását Feczesin vette át középen, majd öt méterről a kapu jobb oldalába passzolt, 1-1.

Ezt követően rákapcsolt a Honvéd és a 29. percig újabb két gólt szerzett: előbb Mezghrani jobb oldali beadását a középen érkező Balogh Norbert hét méterről, a védőjét megelőzve, bevetődve lőtte a léc alá, majd Balogh indult meg befelé a balösszekötő helyéről, a majd a védők mögül érkező Boubacar Traoréhoz passzolt, aki a kifutó Jova mellett hat méterről a hálóba gurított, 3-1.

A gólzáporos első harminc perc után azonban már nem esett újabb találat, a fordulás után mindkét vezetőedző sokat változtatott csapatán és ugyan több helyzet is kialakult, de végül maradt a kétgólos különbség

Felkészülési mérkőzés, Budapest, Honvéd-MFA utánpótlásközpont

Budapest Honvéd-Vasas FC (NB II) 3-1 (Nagy D. 5., Balogh N. 15., Traoré 29., ill. Feczesin 8.)

Honvéd: Tujvel (Nagy S., a szünetben) – Mezghrani, Batik, Lovric, Tamás K. – Nagy D., Zsótér, Kamber, Nagy G., Balogh N. – Traoré.
Az 57. perctől: Nagy S. – Aliji, Klemenz, Bardea, Uzoma – László D., Bocskay, Kamber, Banó-Szabó, Lukács D. – Gale

Vasas: Jova (Rados, a szünetben) – Terbe, Kilyén (Szivacski, a szünetben), Otigba, Tóth B. – Hidi M. S. (Szalai, 61.), – Kovács M., Szatmári L. (Kapornai, 61.) – Vernes (Pekár, a szünetben), Radó (Köböl, 61.), Feczesin (Birtlan, 61.)


Szintén felkészülési mérkőzést játszott szombat délelőtt az U21-es és felnőtt válogatott játékosait nélkülöző MOL Fehérvár FC, amely a másodosztályú Aqvital FC Csákvárt fogadta. A Vidit utolsó alkalommal irányította megbízott vezetőedzőként Szalai Tamás, hiszen április elsejétől már Szabics Imrével folytatja a munkát az NB I-es csapat.

A Csákvár hivatalos oldalának beszámolója szerint Houri ugyan gyorsan összehozott egy tizenegyest a hazaiaknak, mellyel hamar megszerezte a vezetést a Fehérvár, de a játékrész közepén egy gyönyörű támadás végén sikerült egyenlítenie a vendégeknek: a bal oldalról visszapasszolt labdát Posztobányi emelte a tizenhatoson belülre, ahol a lendületből érkező Kocsis Bence mellel átvette, majd félfordulatból a hálóba bombázott.

Az NB II-es csapat honlapja kiemelte, hogy a szünetig teljesen kiegyenlített meccset vívtak az NB I-es alakulattal, ám a térfélcserét követően már érvényesült a fehérváriak nagyobb tudása.

Felkészülési mérkőzés, Székesfehérvár

MOL Fehérvár FC-Aqvital FC Csákvár (NB II) 5-2 (Houri, Petrjak, Bamgboye, Szabó L., Halmai,  ill. Kocsis B., Madarász)

Vidi: Kovács D.  – Rus, Ruben Pinto, Vágó – Bamgboye, Houri, Alef, Bourard – Halmai, Szabó L., Petrjak. Megbízott edző: Szalai Tamás. Pályára lépett: Tordai, Balogh M., Fodor, Evandro.

Csákvár: Meszlényi – Major, Csató (Madarász), Albert, László – Mészáros D., Nándori, Posztobányi – Kocsis B. (Kun), Vörös T. (Mim), Baracskai.