Felszabadultan játszhat Svédországban a női A-válogatott

A magyar női válogatott múlt héten izgalmas végjátékban játszott 2-2-es döntetlent Gyirmóton a horvátokkal, úgy, hogy 1-0-ra még a mieink, 2-1-re viszont már a vendégek vezettek, a mérkőzés utolsó gólját Csiszár Henrietta a 94. percben szerezte.

Kedden egy jóval nehezebb feladat vár a Markó Edina vezette magyar csapatra: a legutóbbi olimpián ezüstérmes, vagyis a világ legjobb csapatai közé tartozó svéd válogatott otthonában lép pályára. A svédek eddig egy mérkőzést játszottak le a sorozatban, 2-0-ra nyertek a horvátok otthonában. Második vb-selejtezőjüket múlt héten a dánok ellen vívták volna, de ellenfelük nem utazott el a találkozóra (a keddi, horvátországi selejtezőre ugyanakkor már elutazott a legutóbbi Eb ezüstérmese).

– Nehéz mérkőzés vár ránk, amelyet még tovább nehezít, hogy a fair play szellemét figyelmen kívül hagyó dánok távolmaradása miatt a svédek múlt heti selejtezője elmaradt, ezért ők jóval pihentebben várják az összecsapást – mondta az mlsz.hu-nak Markó Edina szövetségi kapitány. – A horvátok elleni mérkőzés rávilágított néhány hiányosságunkra, de az mindenképpen pozitívum, a csapat mentális erejét és küzdeni tudását mutatja, hogy az utolsó pillanatokban sikerült döntetlenre mentenünk a találkozót. Harcos mérkőzés áll mögöttünk, a lábakban még érezhető annak a meccsnek a fáradtsága, de nagy hangsúlyt fektettünk a kerettagok megfelelő regenerálódására, bízom benne, hogy kedden nem okoz problémát a frissesség hiánya. A svédek ellen nem mi leszünk az esélyesek, várhatóan a védekezésre kell a legtöbb energiát fordítanunk, de ez korántsem jelenti azt, hogy feladjuk a támadások lehetőségét. Felszabadultan, mindenféle teher nélkül léphetünk pályára, a játékosokban is azt igyekeztem erősíteni az elmúlt napokban, hogy élvezzék ki ezt a mérkőzést, mert nem minden nap fordul elő, hogy jó hangulatú mérkőzésen, sok néző előtt, egy európai klasszisokból álló válogatott ellen játszhatnak.

A keddi összecsapás 18.45-kor kezdődik, a Göteborg közelében fekvő Boras 16 ezer nézőt befogadó arénájában. Ami a két csapat közös történelmét illeti: eddigi öt egymás elleni meccsünket kivétel nélkül a svédek nyerték meg, és mindegyiket meglehetősen fölényesen (25-1-es összesített gólkülönbséggel).

A magyar válogatott kerete:

Kapusok:

Szőcs Réka (MTK Hungária FC)
Bíró Barbara (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Samu Anna (Ferencvárosi TC)

Védők:

Szeitl Szilvia (Ferencvárosi TC)
Tóth Alexandra (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Szabó Viktória (Ferencvárosi TC)
Mosdóczi Evelin (Ferencvárosi TC)
Papp Dóra (MTK Hungária FC)
Tálosi Szabina (Szombathelyi Swietelsky-Haladás Viktória)
Pinczi Anita (MTK Hungária FC)
Turányi Lilla (MTK Hungária FC)

Középpályások:

Hummel-Smuczer Angéla (MTK Hungária FC)
Rácz Zsófia (PSV Eindhoven)
Fenyvesi Evelin (Ferencvárosi TC)
Csiszár Henrietta (FC Bayer04 Leverkusen)
Nagy Ágnes (Ferencvárosi TC)
Magyarics Zoé (FC Südburgenland)
Csányi Diána (MTK Hungária FC)
Sipos Lilla (ETO FC Győr)

Csatárok:

Vágó Fanni (SKN St. Pölten)
Németh Loretta (Apollon Ladies FC)
Kocsán Petra (Ferencvárosi TC)
Süle Dóra (ETO FC Győr)

A hétfő esti, borasi edzés fotói:

DSC_9812
DSC_9814
DSC_9819
DSC_9829
DSC_9850
DSC_9862
DSC_9880
DSC_9884
DSC_9888
DSC_9895 Forrás: www.mlsz.hu – RSS