Félszázadik meccsét hozhatja le veretlenül Tardos

image

Hétvégén sorozatban 50. alkalommal őrizheti meg veretlenségét a Tardosi FC, a Komárom-Esztergom megyei első osztályú labdarúgó-bajnokság listavezető csapata.     

    Amint arról Csabán Tibor, a Borba rádió szerkesztője tájékoztatta az MTI-t, a nagyobb városokat, mint Esztergomot és Oroszlányt is megelőző együttes – amely tavaly vereség nélkül zárta és nyerte meg a bajnokságot – vasárnap hazai pályán a 15. helyen álló Vértesszőlősi Art-pack csapata ellen folytathatja jó sorozatát.
    A nem mindennapi bravúrra készülő csapat tagjainak nagy része Tardoson, a mintegy 1500 fős településen lakik. Az elsősorban anyagi okok miatt nem az NBIII-ban szereplő együttes öt játékosa korábban az NBII-es Tatai Atlétikai Klubban is szerepelt, sőt egy válogatott játékossal is büszkélkedhet. Mártonfalvi László, a csapat 42 éves veteránja 20 éve a kanadai válogatott színeiben is pályára lépett egy nem hivatalos mérkőzésen.
    Tardos 41 ponttal vezeti a bajnokságot, négy ponttal megelőzve az Esztergomi SC-t és az Ete SE csapatát, a közép-dunántúli együttes eddigi 17 bajnoki mérkőzéséből tizenkettőt megnyert, ötször pedig döntetlent játszott. A Tardosi FC utoljára 2009. június 7-én a Bajóti Szikrától szenvedett vereséget.