Feltette a pontot az i-re a világbajnoki bronzérmes Felix Orn-Kristoff

Összehozta a triplát a norvég Felix Orn-Kristoff, aki mindhárom szakaszát megnyerte a Nations’ Cup Hungary ifjúsági kerékpáros világkupának, ezzel az összetettben is az élen zárva. A legjobb magyarnak járó elismerést végül Balogh Zsombor érdemelte ki.

Egy mindössze három és fél kilométeres egyéni időfutammal zárult a viadal Nyíregyháza belvárosában, amely az összetett végkimeneteléről döntött, hiszen az első vásárosnaményi, majd az ibrányi etap is mezőnyhajrával zárul.

Az igencsak technikás, helyenként macskaköves részeket is tartogató penzumnak elsőként Tóth Márkó (Magyarország) vágott neki, míg az időket tekintve a dán Hugo Rishoj (Tscherning Cycling Academy) tette fel a lécet, négy perc nyolc másodperc alatt célba érve.

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján sejthető volt, hogy a győzelemhez négy percen belül eredmény szükséges, ám Rishojt sokáig senki sem tudta még csak megközelíteni sem, mígnem Matthias Schwarzbacher (Szlovákia) 4:02-vel átvette a vezetést.

Az összetett élmezőnyében tanyázó norvégok, ahogyan az várható is volt, odatették magukat, ám a szlovák bringást nem tudták letaszítani a trónról. Utolsóként az összetett éllovasa, Felix Orn-Kristoff (Norvégia) gurult le a rámpáról, aki egyedüliként tudta négy percen belül abszolválni a távot, ami egyben azt eredményezte, hogy a harmadik szakaszt, s ezzel együtt az összetett versenyt is megnyerte.

„Sok múlott ezen a szakaszon, így koncentráltnak kellett maradnom, de mivel nagyon tetszett ez a rövid pálya és a kanyargós, technikás időfutamok is fekszenek nekem, így bizakodó voltam. Szerencsére az esőt is megúsztuk, azon akár a sárga trikó is elmehetett volna. Boldog vagyok, hogy a világbajnokságot követően megnyertem ezt a viadalt, ez rengeteg motivációt ad a jövőre nézve. Elégedett vagyok a szervezéssel is, tetszettek a szakaszok, minden a legnagyobb rendben volt” – mondta nem sokkal a díjátadót megelőzően Orn-Kristoff, aki a sárga mellett a legjobb elsőéves juniornak járó kék trikót is megszerezte.

Hatalmas harc dúlt a legjobb magyarnak járó megkülönböztető mezért, amelyet végül Balogh Zsombor (MBH Bank Cycling Team) szerzett meg, aki a tizenkettedik helyen végzett a kronón, s ezzel az összetett versenyben is.

„Sokat készültem a versenyre, időfutam-specialistának tartom magam, tudtam, hogy ha jó lábaim vannak, el tudjuk hozni a legjobb magyar versenyzőt illető trikót” – fogalmazott, hozzáfűzve: technikás volt a nyíregyházi pálya, meglátása szerint az tudott elöl végezni, aki erős és mert kockáztatni. – “Szerencsére én mertem kockáztatni, a számok jók voltak és az érzések is.”

Dér Zsolt szövetségi kapitány úgy értékelt: “összességében nem volt rossz szereplés”. Rámutatott: a második mezőnyszakaszon Pakot András Gusztáv bukás és technikai probléma ellenére lett ötödik.

„Egészen ügyes volt, lehet, hogy dobogóra is állhatott volna, ha ezek nincsenek. Neki sikerült a legjobban a verseny, noha nem ő lett a legjobb magyar versenyző” – utalt a szövetségi kapitány arra, hogy a záró nyíregyházi időfutamon a MBH Bank Cycling Team bringása, Balogh Zsombor a 12. helyen zárt, három másodperccel megelőzve a korosztályos magyar bajnok Pakotot, aki tavaly nyáron hetedik lett az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál (EYOF) mezőnyversenyében.

A magyar szereplést összegezve Dér Zsolt azt mondta: aktívan versenyeztek, próbáltak helytállni és tartani a lépést az erős norvég, dán, cseh és lengyel riválisokkal.

Kitért a másfél hete a glasgow-i világbajnokságon a juniorok mezőnyversenyében bronzérmet nyert norvég Felix Orn-Kristoffra is, aki mindhárom szakaszt, így az összetettet is megnyerte.

“Nagyon erős versenyző, vele senki nem tudta felvenni a harcot.”

A főszervező, Törzsök Zsolt pozitívan értékelt.

“A biztonsági intézkedéseket az UCI ellenőre és a csapatoknak is nagyra értékelték” – árulta el, megemlítve: komoly logisztikai hátteret igényelt, hogy egy kisvárosi részről a záró időfutamra átmentek Nyíregyházára, ahol nagy tömeg kísérte érdeklődéssel a verseny történéseit.

“Büszkék lehetünk a versenyzőkre is, bízunk abban, hogy egyre jobb magyar eredmények születnek. Az, hogy volt a szakaszokon és összetettben is a legjobb tízben vagy annak környékén hazai versenyző, nagyon jó eredmény, a verseny így sikeresnek tekinthető” – fejtette ki Törzsök Zsolt.

“A mi célunk megtalálni az új Valter Attilákat, Dina Mártonokat, Fetter Erikeket, Vas Kata Blankákat, de említhetném Bodrogi Lászlót is. Ha ez sikerül, akkor a sportág továbbra is prosperálni fog” – tekintett előre. Kiemelte: azért van jelentősége ennek a versenynek, hogy ezáltal lehetőséget adjanak a fiataloknak egy olyan megmérettetésre, ami felkészíti őket akár a profi karrier elejére is.

“Az MKSZ igyekszik olyan lehetőségeket biztosítani, ami ezt a fő célt szolgálja, hogy legyenek olyan utánpótlásversenyzők, akiknek később felnőtt profiként is lehet szurkolni. Nagyon komoly fejlődés van a magyar kerékpársportban, de igaz ez nemzetközi szinten is. Érzésünk szerint ezzel a lendülettel lépést tudunk tartani a sportág nemzetközi előmenetelével” zárta gondolatait a főszervező.

EREDMÉNY

2023sze16augEgész napcsü17Nations’ Cup HungaryJunior Országúti VilágkupaSzakágOrszágútKategóriaUCI 2.NcupKiemelt

Magyar Kerékpáros Szövetség