
Elégedetten megyünk téli szünetre.
Csapatunk szombaton este megnyerte azt a trófeát, ami egyedüliként még sosem tudott megnyerni. Természetesen a mérkőzést követően ismét sor került egy zártkörű bankettre is.
Melyen Karl-Heinz Rummenigge elmondta: „Amit ebben az évben ez a csapat teljesített, azt nem lehet felülmúlni. Mindent elértek, amit célba vettünk. Nagyszerű! Hálás köszönet érte! Nagyon mozgalmas évünk volt.” Uli Hoeneß klubelnök arról beszélt, hogy „jelenleg mi vagyunk a világ legjobb klubja. Büszke elnöke vagyok ennek a klubnak. Köszönöm!”
A beszámolók alapján – melyen a klubvezetők számára a szivarok is előkerültek – a játékosoknak is végre volt lehetőségük arra, hogy elengedhessék magukat. Thomas Müller önfeledten táncolt a szambatáncosnőkkel, de Philipp Lahm is imitálta a lasszózást a Cotton Eye Joe című számnál.
A banketten mind az öt trófeát felsorakoztatták.
A csapat különítménye vasárnap koradélután indult vissza Münchenbe, 16.48-kor landolt a müncheni reptéren. Többen (pl. a dél-amerikai illetve spanyol játékosok) egyből hazájukba utaztak.
Játékosaink a mai nappal megkezdték kéthetes pihenőjüket. Folytatás január 5-én a katari edzőtáborral.