Felveszik a Micu ritmusát Egerben

Rali

2016. március 31. csütörtök, 20:47

Egy éve versenyzik Kurtos Róbert a Mitsubishi Evo IX-cel, de még nem sikerült teljes összhangba kerülniük. Idén nagy segítség lesz, hogy végre állandó navigátorral indul. Herczeg Szabolccsal szilveszterkor tettek egy próbát. Mindketten várták már az egri versenyt, és céljuk egy jó hangulatú futamon való részvétel, amit célba éréssel szeretnének mindenképpen zárni.

Egy éve versenyzel a Mitsubishi Evo IX-cel, mennyire sikerült belakni és ráérezni a technikára?

– Még mindig rengeteg van az autóban és bennem is. Nem igazán tudtam még felvenni az autó ritmusát. Hol a technika, hol más szólt közbe. Azért már kezdem kapizsgálni, hogyan kellene vezetni, már csak be kell tölteni a szoftverbe. Eddig úgy vettem észre, hogy az autó és az én stílusom nem fedték még egymást. Ezzel a kocsival olyan „lájtosan” kell lavírozni, viszont én szeretem, vagy szeretném nyomni neki. Úgyhogy ezt kell idén összhangba hozni, és akkor hátha többet is ki tudunk hozni már ebből a sztoriból.   

kurtos_1

A szilveszteri navigátorod, Szabi úgy néz ki egész évben tudja vállalni a navigátor szerepét?

– Igen, most már körvonalazódott a 2016-os rali számunkra. Ebbe az is beletartozik, hogy egy állandó navigátorra volt szükségem. Ezt a posztot most Szabi fogja betölteni, akivel már a szilveszteri futamon kicsit megismerkedtünk, és most egy évünk lesz arra, hogy megbarátkozzunk egymással és a technikával, hiszen még mindig van bőven mit tanulni. És valljuk be, egy állandó navigátor azért nagyon sokat jelent. Ha egy a célunk és jól tudunk együtt működni, akkor lehet csak eredményeket elérni.

A gumi téma senkit nem hagy hidegen. Pirelli vagy Hankook?

– Úgy néz ki, hogy Hankook abronccsal fogjuk versenyezni. Döntő szerepe volt az anyagiaknak, és persze választani kellett. Mi jelenleg mellette tettük le a voksunkat, mert már próbálkoztunk vele az előző években is, és reméljük hozni fogja a hozzá fűzött reményeinket.     

16 gyors, ismert szakaszok, viszont új navigátor. Mi a közös cél az egri futamon?

– Tudtunk egy keveset tesztelni, ami számunkra igán ritkán szokott megadatni, mert valahogy nagyon rövidek szoktak lenni a 24 órás napok. De gondolom, ezzel sokan vannak így verseny előtt. Tehát ez most jól jött, mert kicsit megmozgattuk, összeráztuk az autót, hogy minden a helyén legyen, vagy kerüljön oda… szokja a gyűrődést. A gyerekbetegségek kibuktak, és ahhoz pont elegendő volt. Azokat meg gyorsan orvosoltunk is. Nagyjából nincs is más hátra, mint jól érezni magunkat az egri pályákon, amit szeretnénk természetesen befejezni, ha jó eredménnyel, akkor sem haragszunk meg. De az elsődleges szempont, hogy ezeken az ismert pályákon kicsit visszarázódjunk a rali adta örömökbe.

Forrás: www.formula.hu – RSS