Ferencváros: A türelem bajnoki címet terem

Dörnyei Balázs, a Ferencváros vezetőedzője szerint a türelmes játék és az agresszivitás hozta meg csapatának a bajnoki címet.

A Ferencváros női csapata a Förch Női Magyar Kupa döntője után a Jet-Sol Liga aranycsatáját is megnyerte, így akárcsak tavaly, idén is duplázott. Dörnyei Balázs vezetőedző a mérkőzést követően az MLSZ TV-nek elmondta: a hétfői mérkőzésen egyértelmű volt csapata fölénye, a Fradi minden játékelemben felülmúlta riválisát, és megérdemelten hódította el a trófeát. A sikert elsősorban a türelem és az agresszív játék hozta meg.

– Büszke vagyok a játékosokra, mert nagyon türelmesen és agresszívan játszottak, nem volt kérdés, hogy melyik a jobb csapat a pályán. Éretten játszottunk, pedig a játékosok közül sokan még gyerekek – mondta Dörnyei Balázs a találkozó után, majd hozzátette: talán azért nem volt annyira katartikus a győzelem, mint tavaly, mert fejben már a következő idény feladataira koncentrál.

A mérkőzést követően a Fradi két válogatott játékosa, Fenyvesi Evelin és Mosdóczi Evelin is nyilatkozott az MLSZ TV-nek:

Forrás: www.mlsz.hu – RSS