Férfi kézilabda BL – A kölni aréna nem idegen öt veszprémi játékosnak

image

Öt veszprémi játékosnak, Fazekas Nándornak, Nagy Lászlónak, Cristian Ugaldénak, Chema Rodrigueznek és Momir Ilicnek nem lesz idegen a férfi kézilabda Bajnokok Ligája hétvégi négyes döntőjének otthont adó kölni aréna.

    A kapus Fazekas 2006 és 2009 között a Gummersbachban játszott, s klubja a kölni Lanxess Arénában rendezte hazai meccseit. Másik négy klubtársa Final Four alkalmával szerepelt a 20 ezer férőhelyes csarnokban. Nagy és Ugalde a Barcelonával, Chema a Ciudad Reallal és az Atlético Madriddal, Ilic pedig a Kiellel szerepelt itt.
    A 37 éves Fazekas az európai szövetség honlapjának elmondta: a többieknek is lesz módja megismerni a hatalmas létesítményt, hiszen az MKB-MVM Veszprém csütörtökön, azaz két nappal a négyes döntő előtt érkezik a helyszínre.    
    Hangsúlyozta: készen állnak a megméretésre, és azért utaznak Kölnbe, hogy sporttörténelmet írjanak. A Veszprém amúgy már azzal „úttörő”, hogy első magyar csapatként jutott el a 2010 óta létező BL Final Fourra.
    A 11-szeres magyar bajnok Fazekassal kapcsolatban jó hír, hogy a május 5-i edzésen kéztörést szenvedett kapus újra együtt edzhet a többiekkel. A klub honlapján elmondta: olyan speciális oxigén-terápiát kapott, amitől felére csökkent a gyógyulási idő.
    Hangsúlyozta: a napokban derül ki, hogy mekkora a fájdalomküszöbe, és a keze bírja-e a lövéseket.
    A szombati elődöntőben a Veszprém és a Kiel 15.15-től játszik, a spanyol Barcelona és a német Flensburg-Handewitt meccse 18 órakor kezdődik. Vasárnap a bronzmérkőzés negyed négytől lesz, a finálét 18-kor rendezik.

Megosztás:
Share: