Férfi kézilabda BL – A Veszprém edzője nem gondol a kiesésre

image

Nem gondol a kiesésre Carlos Ortega, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjére készülő MKB-MVM Veszprém vezetőedzője.

    A spanyol szakember a DIGI Sport Reggeli Start című hétfői műsorában azt is elmondta: képesnek érzi együttesét a BL megnyerésére.
    A magyar bajnok a francia PSG-vel találkozik a négyes döntőbe kerülésért, az első találkozót április 19-én Párizsban, a visszavágót 26-án Veszprémben rendezik.
    „Hazudnék, ha azt mondanám, nem lett volna kedvezőbb sorsolás a PSG-nél: a párizsiak egyéni tudásban nagy csapat, de nem kell félni tőlük. Ki-ki mérkőzés lesz, a hazai visszavágón be kell húznunk a továbbjutást, bármi is történik” – fogalmazott Ortega, hozzátéve: esélyesek a végső győzelemre is, akár a Barcelona, de más csapatok is. 
    „Nincs erősorrend, a Final Fourban a pillanatnyi forma dönt” – mondta. 
    Ortega hangsúlyozta: nem gondol arra, hogy vereség, kiesés esetén feladja, felálljon a kispadról. 
    „Jól érzem magam Veszprémben, szerintem jó munkát végzünk. A következő hetekben elérjük a mindannyiunk által áhított célt.” – tette hozzá.

Megosztás:
Share: