Férfi kézilabda Eb: Cél az olimpiai kvalifikáció megszerzése

Pénteken megkezdődik Lengyelországban a férfi kézilabda Európa-bajnokság. A magyar válogatott a dán, az orosz és a montenegrói válogatottal került egy selejtezőcsoportban. A torna előtti sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a fiúk számára a kitűzött cél az Eb-n a közvetlen olimpiai kvalifikáció kivívása vagy az olimpiai kvalifikációs tornán való szereplés elérése. 

“Mindent megtettünk annak érdekében, hogy a csapat megfelelő munkát végezhessen, igyekeztünk a kéréseket teljesíteni és a legmegfelelőbb feltételeket biztosítani, hiszen nem szeretnénk, ha ezen múlna a csapat sikere. Az Európa-bajnokság a legnehezebb verseny kézilabdában, a magyar válogatott még soha nem jutott el az elődöntőig, szeretnénk, ha ez a sorozat most megszakadna, hiszen minden vágyunk és a célunk, hogy a csapat kiharcolja az olimpiai szereplés, vagy az olimpiai selejtezőn való részvétel jogát. Arra kérünk mindenkit, hogy drukkoljunk együtt a magyar válogatottnak!” – mondta dr. Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda Szövetség elnöke. 

Talant Dujshebaev megköszönte a szövetség és a klubok támogatását. Mindig csak a soron következő mérkőzésre tekint előre. Mint mondta, nyolc mérkőzésre készítette fel a csapatot. Megjegyezzük ez azt jelentené, hogy a válogatott éremért mérkőzne…

“Olyan válogatottunk van, amely alkalmas a jó szereplésre, de magas szinten kell teljesítenünk, ez természetes. Szeretem a kihívásokat, ezért is mondtam el, hogy nyolc mérkőzésben, nyolc döntőben szeretnénk pályára lépni” – fejezte be a magyar szövetségi kapitány.

“Szeretném én is megköszönni a Magyar Kézilabda Szövetségnek a felkészülés megfelelő hátterét, rengeteget készülhettünk együtt” – emelte ki Nagy László, a nemzeti válogatott csapatkapitánya.

“Meccsről-meccsre javulni szeretnénk a tornán. Ma már én vagyok a keret legidősebb tagja, de csupán 25-27 évesnek érzem magam, a fiatalok extra motivációt nyújtanak, és a rutinos, valamint a fiatal játékosok összhangja remek a csapaton belül. Sikeréhesek vagyunk, a célunk az olimpia, de lépésről-lépésre haladunk. Az első nagy feladatunk a Montenegró elleni találkozó, most a nyitómeccsre koncentrálunk.”

Novák András, az MKSZ főtitkára a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szövetség hivatalos célkitűzése a válogatott számára az Európa-bajnokságon a közvetlen olimpiai kvalifikáció kivívása, amely 80 millió forint jutalmat jelentene a csapatnak, vagy az olimpiai selejtezőn való részvétel kivívása, utóbbi esetben a prémium 30 millió forint. Ezen felül a szövetség az Eb-aranyat 20, az Eb-ezüstérmet 10, az Eb-bronzérmet további 5 millió forinttal honorálja.

A magyar válogatott 17 fős kerettel utazik ki az Európa-bajnokságra. Az első mérkőzésen pályára lépő legfeljebb 16 játékost a január 15-én este sorra kerülő technikai értekezletig kell megnevezni.

Férfi Európa-bajnokság, Lengyelország, 2016. január 15-31., csoportbeosztás (vastag betűvel az olimpiai kvótákért küzdő válogatottak):

A-csoport (Krakkó): Franciaország, Lengyelország, Macedónia, Szerbia
B-csoport (Katowice): Horvátország, Izland, Fehéroroszország, Norvégia

C-csoport (Wroclaw): Spanyolország, Svédország, Németország, Szlovénia
D-csoport (Gdansk): Dánia, Magyarország, Oroszország, Montenegró

A csoportok első három-három helyezettje jut a középdöntőbe, a legjobb 12 közé.

A középdöntő három mérkőzése után a két csoport 1-2. helyezettei kerülnek az elődöntőbe, ahol keresztbe mérkőznek. A két találkozó győztese harcol az Európa-bajnoki címért. A csoportok 3. helyezettei az 5., a negyedikek a 7. helyért mérkőznek.

A magyar csapat csoportmérkőzései:

2014. január 16. 18:00: Magyarország-Montenegró (tv: M4 Sport)
2014. január 18. 18:00: Oroszország-Magyarország (tv: M4 Sport)
2014. január 20. 20:00: Dánia-Magyarország (tv: M4 Sport)

A magyar válogatott játékosainak adatlapja.

Az olimpiai kvalifikációs rendszer.

(MOB-MKSZ)

Forrás: www.mob.hu – RSS