Férfi kézilabda-vb – Elődöntőben a címvédő franciák

image

Férfi kézilabda-vb – Elődöntőben a címvédő franciákA címvédő, egyben olimpiai és Európa-bajnok francia válogatott bejutott az elődöntőbe a svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, miután hétfőn legyőzte a norvég csapatot.

    Ez azt jelenti, hogy a magyar együttes már biztos nem lehet utolsó középdöntős csoportjában, és az 5-10. hely között végez.
    Akkor lesz a magyar csapat csoportjába harmadik (vagyis játszhat pénteken az 5-6. helyért, és ez két pozíció már biztos olimpiai selejtezőt ér), ha kedden több pontot – egyet vagy kettőt – szerez a spanyolok ellen, mint amennyit Izland gyűjt a franciák ellen.
    Akkor lesz a magyar csapat csoportjában negyedik (vagyis játszhat pénteken a 7-8. helyért, előbbi biztos olimpiai selejtezőt ér, utóbbi nagy valószínűséggel jelenti ugyanezt), ha Izland több vagy ugyanannyi pontot szerez kedden, mint a Mocsai-alakulat, vagy pedig ha a két együttes egyaránt kikap, de a németek nem nyernek a norvégok ellen.
    Akkor lesz a magyar csapat csoportjában ötödik (vagyis játszhat csütörtökön a 9-10. helyért, és a vb-ről most egészen bizonyosan nem juthat olimpiai selejtezős helyhez), ha Izland és a Mocsai-csapat kedden vereséget szenved, és a németek legyőzik a norvégokat.
    Középdöntő, I. csoport (Jönköping):
    2. (utolsó előtti) forduló:
Franciaország-Norvégia 31-26 (17-14)
    Korábban:
Magyarország –Németország 27-25
Spanyolország-Izland 32-24
    Az állás:
1. Franciaország 7 pont (126-101)
2. Spanyolország 7 (118-103)
————————————
3. Izland 4 (109-107)
4. Magyarország 4 (103-117)
5. Németország 2
6. Norvégia 0
    A francia és a spanyol csapat már elődöntős, a dán és a svéd válogatott vasárnap  biztosította helyét a legjobb négy között.
    A keddi program:
Németország-Norvégia 16:15 ó
Spanyolország-Magyarország 18:30 ó
Franciaország-Izland 20:45 ó

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.