Férfi kosár Eb-pótselejtező – Vereség Finnországban, nyeretlenül zártak a magyarok

image

A magyar férfi kosárlabda-válogatott simán kikapott vasárnap az Európa-bajnoki pótselejtezőben Finnországban, így négy mérkőzésből négy vereséggel, csoportutolsóként zárt. Az már korábban eldőlt, hogy a csapat nem vehet részt az Eb-n.

Eredmény:
Finnország-Magyarország 87-65 (22-17, 22-22, 18-16, 25-10)
———————————————————-
A legjobb magyar dobók: Trotter 14, Vojvoda 9

A litvániai Eb-ről biztosan lemaradó magyarok immár tét nélkül léptek pályára Helsinkiben, és a nyitónegyedben jól tartották magukat a százszázalékos finnek ellen. A júniusban honosított Trotter és Trepák fontos kosarakat szerzett, de Salin és Koponen révén a hazaiaké lett a játékrész. A folytatásban már tíz pont fölé is nőtt a hátrány, ám a félidőre sikerült ismét közelebb férkőzni, húsz perc után 44-39 volt az állás.
Térfélcsere után a remekül célzó ellenfél tovább növelte előnyét, ekkor már sejteni lehetett, hogy a finnek nem engedik ki kezükből a győzelmet. A 62-55-ről induló utolsó szakaszra sem maradtak már izgalmak, 15, majd 20 pont lett a különbség, így a házigazdák besöpörték harmadik sikerüket is.
A magyar csapat 0/4-es mérleggel, sereghajtóként zárta pótslejtezőt, így 1999 után tovább kell várnia arra, hogy részt vehessen az Eb-n.

A pótselejtező menetrendje (a háromból két csapat jut az Eb-re):
—————————————————————-
Portugália-Magyarország 71-66
Magyarország-Finnország 73-75
Finnország–Portugália 68-56
Magyarország–Portugália 57-66
Finnország–Magyarország 87-65
Portugália–Finnország, augusztus 24. 21:30 ó

A csoport állása:
—————–
1. Finnország 6 pont
2. Portugália 5 pont
3. Magyarország 4