Férfi kosárlabda EK: először nyert a Fehérvár

MH/MTI
2023. november 9. csütörtök. 8:49

Az NB I-ben veretlenül éllovas, az EK-ban viszont még nyeretlen székesfehérváriak annak a tudatában léptek pályára az EK negyedik fordulójában, hogy csak akkor marad esélyük a továbbjutásra, ha legyőzik a portugálokat. A két csapat lisszaboni mérkőzését a Sporting nyerte októberben 83-79-re.

Az A csoport időközben négyről háromtagúra fogyatkozott, ugyanis az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus miatt a Herzliya egyetlen meccset sem tudott lejátszani – a harmadik fordulóban Fehérvárra látogatott volna -, és az izraeli csapat visszalépett az Európa Kupától.

A sorsdöntő találkozón Alejandro Zubillaga vezetőedző együttese remekül kezdett, főként Jordan Barnett kosaraival tíz ponttal elhúzott, ám a második negyed a vendégeké volt. A nagyszünetben 46-49 volt az állás.

Térfélcsere után a hazaiak irányították a játékot, de a zárónegyed ismét szorossá vált, az utolsó percben 91-91 állt a nagyórán. Az Alba két triplát kihagyott, az ellenfél közelről nem hibázott, a házigazdák azonban Isaiah Philmore büntetőivel egyenlítettek (93-93). A hosszabbításban is fej fej mellett haladtak az egyre fáradtabb csapatok, végül az Alba a mezőny legjobbjává előlépő Siyani Chambersnek az utolsó hat másodpercben – 102-102 után – szerzett két duplájával szerezte meg az első győzelmét az EK-ban. Ezzel egyben megőrizte továbbjutási esélyét.

Arconic-Alba Fehérvár – Sporting CP (portugál) 106-102 (28-18, 18-31, 26-15, 21-29, 13-9) – hosszabbítás után
A magyar csapat legjobb dobói: Chambers 27, Barnett 25, Vojvoda 20

A fehérváriak egy hét múlva a bolgár Botevgradhoz látogatnak.
A tíz csoportból a győztesek és a hat legjobb második léphet majd tovább a 16 közé.

Írta a Magyar Hírlap