Férfi kosárlabda NB I, döntő – Szolnoki Albacomp-siker a nyitányon

image

 A Szolnoki Olaj KK meglepetésre kikapott hazai pályán az Albacomptól a férfi kosárlabda NB I három sikerig tartó döntőjének szombati nyitányán.

    Eredmény, 1. mérkőzés:
Szolnoki Olaj KK-Albacomp 69-87 (22-19, 17-21, 18-26, 12-21)
————————————————————-
    legjobb dobók: Trotter 21, Clark 20, illetve Hanga 16, Hollis 16, Keller 13, Simon 13, Bódi 12, Hendlein 10

    Az alapszakaszgyőztes Tisza-partiak – akik mindössze egy mérkőzést veszítettek el a rájátszás eddigi két párharca során – főként Clarknak köszönhetően remek kezdést produkáltak, ám az Albacomp nem hagyta magát, és Hanga, illetve Keller révén tartotta a lépést a házigazdákkal. A második negyedben maradt a nagy küzdelem, a Szolnokban bekapcsolódott a kosárgyártásba a honosítás előtt álló amerikai Trotter is, míg a túloldalon Hanga 20 perc alatt 14 pontig jutott. A nagyszünetben 39-40 volt az állás.
    Térfélcsere után még jobban rákapcsoltak az alapszakaszt a szolnokiakhoz hasonlóan 22/4-es győzelem/vereség mérleggel záró fehérváriak, és egy 12-0-ás rohammal a 26. percben már 12 ponttal vezettek (45-57), Keller és Bódi fontos találatokat szerzett. Bár ezt követően négy pontra felzárkóztak Pór Péter tanítványai, az utolsó negyednek 57-66-ról vágtak neki a csapatok. Hét perccel a vége előtt 13 pontra ellépett a Dzunics-gárda, innen pedig már nem volt visszaút a Szolnok számára.
    A találkozó legjobbja a hazaiakat erősítő Obie Trotter lett 21 ponttal.
    A Szolnok legutóbb októberben, a bajnokság harmadik fordulójában kapott ki hazai pályán.
    A döntő második mérkőzését kedden 19 órakor rendezik Székesfehérváron.