Férfi kosárlabda NB I – Minden a szolnoki címvédés mellett szól

image

Az előjelek a Szolnoki Olaj címvédését ígérik a Kecskemét ellen szerdán rajtoló döntő előtt a férfi kosárlabda NB I-ben.
    A sorozatban ötödik fináléjára készülő Tisza-parti együttes még nem kapott ki a rájátszásban, miután a negyeddöntőben a Szegedet, majd az elődöntőben a Sopront is 3-0-ás összesítéssel búcsúztatta. Mivel a két éve még másodosztályú KTE csak ötmeccses csatában tudta legyűrni a négy között az alapszakaszgyőztes Atomerőműt, így Dragan Aleksic együttese öt nappal többet pihenhetett a kecskemétieknél.
    Ami a rivális alföldi gárdát illeti, a szezon végén távozó Stojan Ivkovic tanítványai szintén 3-0-ás „söpréssel” kezdték a rájátszást a Pécs ellen.
    A Magyar Kupa februári fináléjában az Olaj 67-49-re legyőzte a KTE-t, begyűjtve hatodik MK-serlegét, mint ahogy a bajnoki középszakasz mindkét egymás ellen meccsén is a Szolnok bizonyult jobbnak. Az elmúlt öt idényben az egymástól mindössze 62 kilométerre található két „szomszédvár” 15 NB I-es és kupatalálkozóján mindössze egyszer nyert a Kecskemét.
    A Szolnok hatodik bajnoki címét gyűjtheti be, míg a tavaly ötödik Kecskemét első döntőjére készül.
    
    A döntő menetrendje:
    ———————
    1. mérkőzés, szerda    :
Szolnoki Olaj – KTE-Duna Aszfalt 18.00
    2. mérkőzés, szombat:
KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj 18.00
    3. mérkőzés, május 26.:
Szolnoki Olaj – KTE-Duna Aszfalt 18.00
    4. mérkőzés (ha szükséges), május 29.:
KTE-Duna Aszfalt – Szolnoki Olaj 18.00
    5. mérkőzés (ha szükséges), május 31.:
Szolnoki Olaj – KTE-Duna Aszfalt 18.00    
    
    Az elmúlt tíz év bajnokai:
    ————————
2005 Atomerőmű SE
2006 Atomerőmű SE
2007 Szolnoki Olaj KK
2008 Falco-SZOVA KC Szombathely
2009 Atomerőmű SE
2010 Zalakerámia-ZTE KK 
2011 Szolnoki Olaj KK
2012 Szolnoki Olaj KK
2013 Alba Fehérvár
2014 Szolnoki Olaj KK
XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.