Férfi Ob I., 4. forduló: Bombameglepetés – A Debrecen otthon győzött az OSC ellen

Férfi Ob I., 4. forduló: Bombameglepetés – A Debrecen otthon győzött az OSC ellen

Az OSC idegenben nem bírt a Debrecennel. A cívisvárosiak okosan, taktikusan játszva gyűjtötték be a három pontot a bajnoki ezüstérmes újbudaiak ellen.

Fotó: dvse.hu/facebook

A Debrecen TV-s meccsen fogadta az OSC-t. A cívisvárosiak nagy lehetőséget hagytak ki az elmúlt körben, hiszen sok hibával játszottak a Vasas ellen és végül egy góllal alúlmaradtak. Varga Tamás együttesének itt volt tehát a javítási lehetőség a javításra az igen kemény OSC ellen.

Jól tartották magukat a hazaiak. Vincze Balázs együttese az első negyedben egy emberelőnyt tudott gólra váltani, melyet Gór-Nagy lőtt be. A továbbiakban is a védekezés dominált olyannyira, hogy a negyed közepe felé a Debrecen Kállay révén egyenlített, 1-1. Sőt Hoppál már a Debrecenhez ragadta  vezetést. Nem tartott sokáig a hazaiak előnye, Nagy majd Salamon büntetett, 2-3.

A fordulás után azt lehetett hinni, hogy elhúz az OSC, de nem így lett. Előbb Kincses vágott be egy előnyt, majd Kállay vezetéshez juttatta a Debrecent. A továbbiakban sem tudtak a vendégek gólt szerezni, így érett a meglepetés. A negyedik negyednek úgy indult neki a vendég gárda, hogy mindent beletesznek. A vendégek azonban Kállay révén kétgólosra növelték előnyüket, sőt Süveges jóvoltából 6-3 volt az állás. A továbbiakban egy előnyt használak ki a hazaiak, Babay tette be Szőkének, aki higgadtan lőtte Bisztritsányi mellett el a labdát, 7-3. A hajrában feljebb zárkózott az OSC, de egyenlíteniük már nem sikerült, 7-5-ös hazai vaskos meglepetéses siker lett a vége.

Ami a további eredményeket illeti. A Miskolc és a Szentes nem bírt egymással, hiszen döntetlen született a találkozón. Az FTC foghíjasan győzött a Vasassal szemben. A BVSC derekasan helyt állt a Szolnok ellen. A Honvéd és a Szeged simán nyert, mág az Eger korábban gyűjtötte be a három egysgeté a Kaposvár ellen. Az UVSE – KSI találkozót, mint egy a forduló zárásaként szerdán játszák.

Férfi Ob I., 4. forduló:

Debrecen VSE – A-Híd OSC Újbuda 7-5 (0-1, 2-2, 2-1, 3-2)
Gószerzők: Kállay 3, Süveges 1, Kincses 1, Hoppál 1, ill. Bátori 1, Kovács 1, Gór-Nagy 1, Salamon 1, Nagy 1

Varga Tamás a Debrecen vezetőedzője: Semelyik mérkőzés nem lefutott. Azt kértem a játékosokaimtól, hogy tiszaterőből játszanak és mindent tegyenek meg a győzelemért. A csapaton kívül voltak jó egyéni teljesítmények, kiemelném Kállay Márkot, aki rettentő sokat tett a sikerért, de említhetem Lévai Mártont is.

Vincze Balázs az OSC trénere: Okosat kéne most modanom, de igazából nem most kéne, hanem akkor, mikor elhúzott a Debrecen. Messze voltunk attól az energiadús játéktól, amit várhattunk volna magunktól. Talán a korábbi meccseiken nem azt a játékot hozta debreceni gárda, amit tudnak. A támadásink sokszor élettelenek, olyan 60%-osak voltak, így nemhogy a Debrecen, hanem a többi magyar csapat ellen sem megengedhető. Komolyan vettük, de mégis kevesek voltunk.

További, eredmények:

BVSC-Zugló – Szolnoki Dózsa Közgép 8-12 (1-2, 2-2, 1-6, 4-2)
Gólszerzők: Pásztor 3, Török 2, Szabó Bence 1, Szabó Bendegúz 1, Nagy 1  ill. Mitrovics 2, Varga Dénes 2, Alekszics 2, Younger 1, Jansik 1, Vámos 1, Fülöp 1, Kis 1, Gocics 1

FTC-PQS Waterpolo–VasasPlaket 10–3 (3–1, 1–1, 2–0, 4–1)
Gólszerzők: Nyéki 3, Dőry 2, Roach 2, Avramovics, Tóth M., Marko Csuk, ill. Sarics 2, ifj. Mészáros Cs.

Valdor Szentes – PannErgy-MVLC 9-9 (2-1, 2-3, 3-3, 2-2)

Racionet Honvéd – PVSK 11-4 (1-2, 5-1, 3-1, 2-0)
Gólszerzők: Kovács 4, Simon 2, Borsós 1, Kiss B. 1, Kiss G. 1, Fazekas 1, Fejős ill. Rakonjac 1, Horváth 1, Krizsán 1

Szeged-Diapolo – EPB Tatabánya 12-5 (3-1, 6-1, 1-0, 2-3)
Kiss 3, Chilkó 2, Varga 2, Manhercz Á. 2, Sánta 1, Pellei 1, Kunac 1 ill. Garancsy  3, Práczky 1, Regős 1, Kiss 1

Október 14.:

19:30 UVSE H-Hotels – KSI SE

Korábban játszották:

Kaposvár – ZF-Eger 5-18 (2-5, 1-4, 1-3, 1-6)

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. ZF-Eger 4 4 0 0 12
2. Szolnoki Dózsa-Közgép 3 3 0 0 9
3. PannErgy-Miskolc VLC 4 2 1 1 7
4. Szeged Diapolo 3 2 0 1 6
5. BVSC-Zugló 4 1 1 2 6
6. Valdor Szentes 4 1 0 2 3
7. Kaposvár 4 0 1 3 1
8. EPB Tatabánya 4 0 0 4 0

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-Híd OSC 4 4 0 0 12
2. Racionet Honvéd 4 3 0 1 9
3. Debrecen VSE 4 3 0 1 9
4. FTC-PQS Waterpolo 4 3 0 1 9
5.  VasasPlaket 4 2 0 2 6
6. UVSE H-Hotels 2 0 0 2 0
7. PVSK 4 0 0 4 0
8. KSI SE 3 0 0 3 0

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS