Férfi Ob I., 4. forduló: Élesedik a helyzet

Férfi Ob I., 4. forduló: Élesedik a helyzet

A férfi Ob I negyedik fordulóját rendezik meg a hétvégén. Meddig tart a nagyok tündöklése, tartható-e a Miskolc és a Honvéd jó formája? – többek között ezekre is választ kapunk holnap.

Nagy rangadó nem, de a meglepetés, mit ahogy az összes fordulóban ebben is benne lehet. Egy mérkőzést lejátszottak már, itt az Eger idegenben volt meggyőző a Kaposvár ellen. Holnap hat találkozót rendeznek meg. A BVSC otthonába látogat a Szolnok. Elnézve a Tisza-partiak jó formáját ( 16-1-re verték a Kaposvárt és 19-4-re a Tatabányát) nagyon nehéz dolga lesz Märcz Tamás csapatának. A Vasas a Fradihoz látogat. A piros-kék gárda az első két meccsét megnyerte, majd az OSC ellen egy sima verségebe futott bele. Nagy kérdés lehet, hogy a népligetieknél meddig tart a sérüléshullám, és hányan épülnek fel esetleg erre a meccsre. Mindenképp érdemes lesz erre az összecsapásra is odafigyelni. A Miskolc a Szentes vendégeként kellemetlenkedhet ismét. Az első hazai és az első idegenbeli győzelem után meglehet a harmadik siker is az újoncnak. A Honvéd a Fradi elleni lendületet viheti tovább. A Pécs ellen könnyen begyűjthetik a három egységet, igaz a mecsekaljaiak még nyeretlenek a bajnokságban. A A Tatabányára ismét egy nehéz meccs vár, hiszen a Szolnok, a Tatabánya után most Szegedre utaznak Zantleitner Tamásék. A Debrecen Tv-s meccsen (M4, élő) mutathatja meg mit tud. Varga Tamás együttese az OSC-t fogadja. Szerdán zárul ez a kör, amikor az UVSE és a KSI együttese csap össze, ez a meccs is érdekes lehet, tavaly is nagy csatát vívtak a kiesés ellen, most is ez várható, hiszen a tabella hátsó régiójában található a két együttes.

Három veretlen együttes van a tabellán. A Szolnok, az Eger és az OSC mérlege makulátlan. Az A-csoport szuperrangadójára majd’ egy hónapot kell várni, hiszen ekkor csap össze a Szolnok és az Eger.

Férfi Ob I., 4. forduló, párosítások:

17:00 BVSC-Zugló – Szolnoki Dózsa Közgép

18:00 FTC-PQS Waterpolo – VasasPlaket

18:00 Valdor Szentes – Miskolc VLC

18:30 Racionet Honvéd – PVSK

18:30 Szeged-Diapolo – EPB Tatabánya

20:30 Debrecen VSE – A-Híd OSC (M4, élő)

Október 14.:

19:30 UVSE H-Hotels – KSI SE

Korábban játszották:

Kaposvár – ZF-Eger 5-18 (2-5, 1-4, 1-3, 1-6)

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. ZF-Eger 4 4 0 0 12
2. Szolnoki Dózsa-Közgép 2 2 0 0 6
3. PannErgy-Miskolc VLC 3 2 0 1 6
4. BVSC-Zugló Wáberer 3 1 1 1 4
5. Szeged Diapolo 2 1 0 1 3
6. Valdor Szentes 3 1 0 2 3
7. Kaposvár 4 0 1 3 1
8. EPB Tatabánya 3 0 0 3 0

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-Híd OSC 3 3 0 0 9
2. VasasPlaket 3 2 0 1 6
3. Racionet Honvéd 3 2 0 1 6
4. FTC-PQS Waterpolo 3 2 0 1 6
5. Debrecen VSE 3 2 0 1 6
6. UVSE H-Hotels 3 0 0 3 0
7. PVSK 3 0 0 3 0
8. KSI SE 3 0 0 3 0

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS