Férfi Ob I: A Fradi nyert Egerben, a Szolnok otthon győzött az OSC ellen

vargadenesftc01

Varga Zsolt csapata az utolsó negyedben gyűrte le az Egert, a Szolnok már a nagyszünetre eldöntötte a rangadót.

Szolnok201701

Fotó: Szolnoki VSC / archív

A Fradi kezdte jobban a mérkőzést a felsőház második fordulójában, hiszen 3-2-re vezetett az első negyed után az Eger ellen. A második nyolc percben is öt gól esett, de fordítottan, így 5-5 állt a nagyszünetben az eredményjelzőn. A fordulás után, az ebben a negyedben brillírozó Avramovics és Rasovics révén 9-8 volt az állás a záróakkord előtt. A negyedik nyolc percben előbb kiegyenlített majd átvette a Fradi a vezetést és ki nem adta a kezéből, így 11-10-re nyertek a zöld-fehérek. Az Eger elszenvedte a szezonban első vereségét és a harmadik helyen áll a felsőházban.

A Szolnok- OSC meccsen az első negyedben 2-2 után, Kis majd Younger révén már 4-2 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben folytatódott a szolnoki gólgyártás, négyet is vágott a címvédő, és egy-egy gól született a nagyszünetig, így már 9-3 volt az állás. A fordulás után két gólt láthatott a nagyérdemű, ami meg is pecsételte a mérkőzés sorsát, hiszen 10-4 állt a táblán. A vége 11-4 lett, így a Szolok élre állt.

A férfi Ob I., középszakaszának második fordulójának programja illetve eredményei: 

Felsőház:

ZF-Eger-FTC PQS Waterpolo 10-11 (2-3, 3-2, 4-3, 1-3)
Gólszerzők: Rasovics 3, Hárai 2, Avramovics 2, Kovács G. 1, Hosnyánszky 1, Vlachopoulosz 1 ill. Vámos 4, Varga Dénes 3, Sedlmayer 2, Pohl 1, Manhercz Krisztián 1

Szolnoki Dózsa-A-HID OSC ÚJBUDA 11-4 (4-2, 5-1, 1-1, 1-0)
Gólszerzők: Zalánki 2, Kis G. 2, Prlainovics 2, Bátori 1, Jansik D. 1, Fülöp 1, Younger 1, Cuk 1 ill. Erdélyi 1, Gór Nagy 1, Brguljan 1, Randelovics 1

Debrecen VSE-PannErgy-MVLC 10-21 (3-6, 3-6, 3-6, 1-3)
Gólszerzők: Macsi 2, Boros 2, Szőke 2, Fejős 1, Fekete 1, Durik 1, Obradovics 1 ill. Bowen 6, Vadovics 4, Nagy Á. 4, Jakab 2, Misics 2, Halek 1, Sánta 1, Berta 1

Racionet Honvéd-BVSC-Zugló 10-9 (3-3, 2-1, 3-3, 2-2)
Gólszerzők: Szivós 3, Manhercz Á. 2, Kiss B. 1, Kiss G. 1, Simon R. 1, Gyárfás 1, Balakirev 1 ill. Várnai 2, Czigány 2, Ambrus 1, Szabó B. 1, Török 1, Pásztor 1, Sugár 1

Alsóház:

ContiTech Szeged – AVUS 8-13 (2-4, 1-3, 3-4, 2-2)
Szilvasán 2, Korbán 2, Zsigri 1, Farkas 1, Baróthy 1, Vidovics 1 ill. Polovic 4, Ukumanov 4, Garancsy 2, Baj 1, Ekler 1, Basara 1

PVSK-Mecsek Füszért-VasasPlaket 8-7 (2-1, 2-2, 2-3, 2-1)
Gólszerzők: Csacsovszky A. 3, Rakonjac 3, Lajkó 1, Zerinváry 1 ill. Sélley Rauscher 2, Steinmetz 2, Bencz 1, Bóbis 1, Trombitás 1

19:45 UVSE-Tatabánya

Kaposvári VK-Metalcom Szentes (elhalasztva)

Felsőház:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa 16 15 0 1 45
2. FTC PQS Waterpolo 16 15 0 1 45
3. ZF-Eger 16 14 1 1 43
4. A-Híd OSC Újbuda 16 12 0 4 39
5. Miskolc 16 9 2 5 29
6. BVSC-Zugló 16 8 2 6 26
7. RacioNet Honvéd 16 8 1 7 23
8. Debrecen 16 5 2 9 17

Alsóház

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
9. PVSK-Mcsek Füszért 16 7 2 7 23
10. Kaposvár 15 6 1 8 19
11. Vasas 16 5 3 8 18
12. MetalCom Szentes 15 5 1 9 16
13. Szombathely 16 4 0 12 12
14. Tatabánya 15 3 2 10 11
15. UVSE 15 1 1 12 4
16. ContiTech Szeged 16 0 0 16 0

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS