Férfi Ob I: A Miskolc szerb különítménye elintézte a Szentest

Miskolccsapat201510

Nagy meccset húzott be a Miskolc, hiszen az újonc Szentes elleni összecsapása az utolsó másodpercekben dőlt el. A Szolnok és az Eger otthon, míg a Szeged idegenben nyert…

Miskolccsapat201510

Gólzáporos meccsen győzött a Miskolc ( Fotó: MVLC/facebook)

A Miskolc és a Szentes ősszel 9-9-es döntetlent játszott egymással, így most is kiélezett összecsapásra volt kilátás. Egy hiányzója volt a mérkőzésnek Valics Bence személyében, a hálóőr sérüléséből lábadozik, így Benedes Viktor kapta meg az 1-es sapkát.

Az első negyedben végig a Miskolcnál volt az előny, a vendégektől csak egyenlítésig futotta. Érdekesség, hogy bő egy percen belül láthatott a nagyérdemű négy gólt, majd utána egészen a hajráig nem rezdültek a hálók, mikor Hegedűs talált a kapuba, 3-2. A második nyolc percben előbb egyenlített majd átvette a vezetést a Szentes, ekkor Somogyi, majd Nagy volt eredményes, aki a mérkőzésen három találatig jutott. A nagyszünetig maradt a közte egy, így 5-6 állt az eredményjelzőn a harmadik negyed előtt.

A fordulás után hamar egyenlített a Miskolc, Hegedűs harcolt ki egy ötöst, amit Jakab értékesített, de ezek után sem indult be a szekér Sike József csapatának, az erejükből egyenlítésig futott, egészen a hajráig, mikor Milicsics egy megúszást váltott gólra. A záróakkordban Njegovan révén már kettő is volt a hazaiak előnye, ám a különbség hamar elolvadta, egy perc sem telt bele már 10-10 állt az eredményjelzőn. A hazaiak szerb balkezese azonban még két gólt hintett, de a Szentesnek a hátrányt rendre sikerült faragni, olyannyira, hogy a hajrát Somogyi szabadobásgóljával már előnyről kezdhették a Kurca-partiak. Másfél perccel a vége előtt ismét jött Njegovan, aki négy góljából, négyet az utolsó negyedben dobott, és ismét X-re mentette a mérkőzést, 13-13. A találkozóból fél perc volt hátra, amikor Lukács Dénes időt kért, azonban a támadást nem sikerült góllal befejeznie a vendégeknek, nem úgy a túlodalon, Petkovics úszott meg és lőtt Lazics hálójába, így kialakítva a 14-13-as végeredémnyt. A Miskolc három szerb légiósa hét gólt vállalt a meccsen, ebből ötöt az utolsó negyedben. Az újonc a győzelemmel megtartotta matematikai esélyeit a felsőházba jutásra.

Ami a további meccseket illeti. Az Szolnok hozta a kötelezőt, bár a BVSC egészen a nagyszünetig X-re állt, de aztán hét góllal győzött Cseh Sádor együttese. A Szeged is győzött két góllal a TAtabánya ellen, Varga Péter együttese így győzelemmel hangolt a jövő heti Brescia elleni Euro Kupa mérkőzésre. Az Eger is begyűjtötte a három pontot, a hevesiek a aposvárt verték. Holnap fejeződik be a forduló a Vasas – Fradi meccsel.

Férfi Ob I., 11. forduló:

Miskolc VLC – Valdor Szentes 14-13 (3-2, 2-4, 4-2, 5-5)
Gólszerzők: Njegovan 4, Hegedűs 2, Jakab 2, Somlai 2, Milicic 2, Takács 1, Petkovics 1 ill. Weszelovszky 3, Nagy 3, Somogyi 3, Latinovic 2, Hegedűs 1, Vörös 1

Gól/Büntetődobás: 1/2 ill. 2/2
Gól/Emberelőnyből: 3/8 ill. 4/12

Kipontozódott: Tóth Máté , Kovács Zoltán , Milos Milicic ill. –

További program illetve eredmény:

A-csoport:

Február 6.:

EPB-Tatabánya – ContiTech Szeged Diapolo 9-11 (3-3, 1-3, 1-2, 4-3)
Regős 2, Kiss 2, Salamon 2, Tatár 1, Császár 1, Francsics 1 ill. Seman 3, Kiss 2, Manhercz Á. 1, Chilkó 1, Sánta 1, Manhercz K. 1, Kunac 1

Szolnoki Dózsa-Közgép – BVSC-Zugló 12-6 (2-2, 1-1, 4-0, 5-3)
Gólszerzők: S. Mitrovics 3, Madaras 3, Vámos 2, Aleksics 2, Kis 1, Younger 1 ill. Létay 2, Kovács 1, Ambrus 1, Szabó 1, Mátyok 1

ZF-Eger – Kaposvár 11-8 (1-1, 3-1, 4-2, 3-4)
Gólszerzők: Bedő 3, Zalánki 2, Biros B. 2, Cuckovic 2, Vapenski 2 ill. Berta 4, Vindisch 2, Parezanovic 2, Nikolov 1

B-csoport

A-HÍD OSC-Újbuda – Debrecen VSE  13-5 (2-2, 4-2, 4-0, 3-1)
Gólszerzők: Kovács 5, Salamon 3, Bátori 1, Decker 1, Hegedűs 1, Juhász 1, Gór Nagy 1 ill. Szőke 2, Kállay 2, Fekete 1

KSI – UVSE 8-10 (3-2, 1-2, 2-3, 2-3)
Gólszerzők: Miklós 2, Boros 1, Teleki 1, Bicskei 1, Marnitz 1, Kósa 1, Berki 1 ill. Szentesi 2, Sélley 2, Benczur 1, Vadovics 1, Kovács 1, Keresztúri 1, Tiba 1, Korényi 1

19.00 PVSK Mecsek Füszért – RacioNet Honvéd

február 7.:

Vasas SC – FTC PQS Waterpolo (M4 Sport, élő)

Tabella:

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 11 11 0 0 33
2. ZF-Eger 11 10 0 1 27
3. Szeged-Diapolo 11 6 0 5 17
4.  BVSC-Zugló 11 5 2 4 18
5. PannErgy-Miskolc VLC 11 4 1 6 13
6. Valdor Szentes 11 4 2 5 11
7. Kaposvár 11 1 1 9 4
8. EBP Tatabánya 11 1 0 10 3

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-Híd OSC 11 9 0 2 27
2. Racionet Honvéd 10 8 0 2 24
3. FTC-PQS Waterpolo 10 8 0 2 24
4. Debrecen VSE 11 6 1 4 19
5. Vasas SC 10 5 1 4 16
6. UVSE H-Hotels 11 3 0 8 9
7. PVSK 10 2 0 8 6
8. KSI SE 11 0 0 11 0

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS