Férfi Ob I: A Szolnok életben tartotta álmait – Folytatódik az elődöntő

egerszolnok2018042303

Mindent eldöntő mérkőzésére került sor az Eger-Szolnok elődöntőben, miután a Tisza-partiak győztek a Bitskeyben.
egerszolnok2018042303

Fotó: Egri Vízilabda Klub / facebook archív

6-3-ról folytatódott ma az Eger-Szolnok párharc. A Tisza-partiaknak így élet-halál harc volt ez a találkozó.

Nos, a mérkőzés második percében már a szolnoki kezek a magasba kerültek, hiszen Mezei vezetést szerzett a vendégeknek. Nem tartott azonban sokáig a szolnoki öröm, hiszen az ellentámadásból Hosnyánszky egalizált. A továbbiakban Zalánki egy szabaddobást értékesített. Sőt, az utolsó másodpercekben egy kiállítás-, majd egy időkérés után már úgy nézett ki megvan az egrieknek a labda, mikor a lepattanót Prlajnovics pofozta be, 1-3. A második nyolc percben a Szolnok ott folytatta, ahol az előző etapban abbahagyta, Younger majd Bátori révén már 5-1 állt az eredményjelzőn a vendegeknek. Mínusz négyről sikerült az Egernek feljönnie 6-3-ra a nagyszünetre.

A fordulás után rögtön az első támadásból Rasovics lőtt egy hatalmas gólt, 6-4. Ám ezek után a Szolnok jól játszott meg egy fórt, 7-4. Az Eger azonban nem hagyta magát, többször is lőtávolon belülre került, 5-7-re, majd 6-8-ra. A Szolnok azonban Zalánki révén az utolsó nyolc perc előtt 6-9-re alakította az állást. A záróetapban 6-10 után – az etap derekán – Bedő kapott egy négyperces kiállítást, amikor víz fölött ütött. Az ötöst pedig Prlajnovics értékesítette, 11-6. Ezek után már csak az eredmény számszerűsége volt a kérdés. A vége 12-6 lett.

A párharc folytatása május 5-én Szolnokon lesz.

Érdekesség, hogy kora délután indítottunk facebook oldalunkon egy szavazást. Olvasóinkat csábítottuk voksolásra, hogy ki nyeri a harmadik elődöntőt. Nos, több százan szavaztak, a mérkőzés kezdetekor pedig a vízilabda rajongók 54 százaléka gondolta úgy, hogy a Szolnok lesz a találkozó győztese.

Férfi Ob I, rájátszás, elődőntő:

ZF-Eger-Szolnoki Dózsa 6-12 (1-3, 2-3, 3-3, 0-3) (a párharc állása: 6-6)
Gólszerzők: S. Rasovics 2, Hosnyánszky 2, Csucskovics 1, Vlahopulosz 1 ill. Prlajnovics 3, Kis 3, Bátori 2, Zalánki 2, Mezei 1, Younger 1

9-12. helyért:

19:00 Metalcom Szentes-PVSK-Mecsek Füszért ( a párharc állása: 6-3 a Pécsnek)

5-8. helyért:

19:30 DEBRECEN-BVSC-Zugló (a párharc állása: 6-3 a BVSC javára)

19:30 VasasPlaket-Kaposvári VK (a párharc állása: 6-3 a Kaposvárnak)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS