Férfi Ob I: A Szolnok simázott, a Tatabánya meglepetést okozott

Szolnok201512

Két mérkőzést rendeztek délután a férfi Ob I-ben, ahol a Szolnok a Fradit verte simán, míg a Tatabánya otthon csípett el egy pontot.

Szolnok-Recco201602

A felsőházban már a második fordulót, míg az alsóházban az első kör nyitányát rendezték meg a Szolnok-FTC és a Tatabánya Debrecen meccsel.

A Tisza-partiak a felsőház listavezetőjeként, makulátlan mérleggel álltak a mérkőzés előtt az élen. A Fradinak pedig az idei év tervei között szerepel, hogy a nagy hármas (Szolnok, Eger, OSC) dolgát megnehezítse. Nos, ez sikerült a mai meccs első negyedében mindenképp. Bár Varga Daniék korán elhúztak 2-0-ra a negyed végére visszajött a FTC egyre. Kolozsi és Dőry is betalált, 3-2. A második nyolc percben 5-5-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, ám ezután magasabb fokozatba kapcsolt a Szolnok. A hajrát 5-0-ra nyert az együttes, így a nagyszünetben 10-5 állt az eredményjelzőn. A fordulás után tartotta magát a hazai együttes, és a záróakkordot is ötgólos előnnyel várhatták az együttesek, ahol a Szolnok még rá tudott tenni egy lapáttal, és a végén 17-10-re győzött.

A másik meccsen a Debrecen volt az esélyes, hiszen Varga Tamás együttese és az újonc között 22 pont volt a különbség. A mérkőzésen végig a vendégeknél volt az előny. Az első negyedben már kettővel is ment a Debrecen Szőke jóvoltából, ám Francsics visszaállította a közte egyet, 2-3. A folytatásban csak egy gól született megúszásból Kállay volt eredményes, így 4-2 volt a nagyszünetben az állás Varga Tamás együttesének. A fordulás után tartotta a kétgólos különbséget a cívisvárosi együttes. Az utolsó negyedben már három is volt közte, de ezután beindult a Tatabánya. Két fiataljának köszönhetően, Garancsy és Práczky révén már 7-8 volt az állás. A hajrára Mora értékesített egy büntetőt, de két perccel a vége előtt Regős egy fórból majd Francsics szintén előnyből egyenlített. A hátralevő időben nem sikerült a Debrecennek megszereznie a vezetést, így maradt a döntetlen.

A Férfi Ob I., délutáni meccsei: 

Szolnoki Dózsa-Közgép – FTC-PQS Waterpolo 17-10 (3-2, 7-3, 3-3, 4-2)
Gólszerzők: Varga Dénes 3, Alekszics 3, Madaras 2, Vámos 2, Mitrovics 2, Kis 2, Younger 1, Varga Dániel 1, Gocics 1 ill. Kolozsi 3, Csuk 2, Marnitz 2, Swift 2, Dőry 1

EBP Tatabánya – Debrecen VSE 9-9 (2-3, 0-1, 3-3, 4-2)
Gólszerzők: Práczky 2, Regős 2, Garancsy 2, Francsics 2, Császár 1 ill. Babay 2, Szőke 2, Mora 2, Halek 1, Kállay 1, Pataki 1

További mérkőzések: 

Felsőház, második forduló (középszakasz):

2016. február 27.:

18.00 BVSC-Zugló – Racionet Honvéd

18.00 Vasas – ContiTech Szeged Diapolo

20.15 A-Híd OSC-Újbuda – ZF-Eger (M4 Sport, élő)

Alsóház, első forduló (középszakasz): 

2016. február 27.:

18.00 Valdor Szentes – UVSE H. Hotels

17.00 Miskolc VLC – KSI SE

19.00 Pécs VSK – Kaposvári VK

A felsőház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 2 2 0 0 48
2.  ZF-Eger 1 1 0 0 39
3. A-Híd OSC-Újbuda 1 1 0 0 39
4. FTC-PQS Waterpolo 2 1 0 1 36
5. RacioNet Honvéd 1 1 0 1 31
6. ContiTech Szeged Diapolo 1 0 0 1 24
7. BVSC-Zugló 1 0 0 1 23
8. Vasas 1 0 0 1 23

Az alsóház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Debrecen VSE 1 0 1 0 23
2. Pannergy-Miskolc VLC 0 0 0 0 16
3. Valdor Szentes 0 0 0 0 14
4. PVSK Mecsek-Füszért 0 0 0 0 9
5. UVSE H. Hotels 0 0 0 0 9
6. Kaposvári VK 0 0 0 0 7
7. EPB Tatabánya 1 0 1 0 4
8. KSI SE 0 0 0 0 3

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS