Férfi Ob I/b: átalakult kerettel sem változtak a célok Szegeden

Szeged – Új edzővel kezdi a szezont a férfi vízipóló csapat a sportuszodában. Fotó: Karnok Csaba

Az új edző reméli, csak átmenetileg estek ki az elsőosztályból.

Szeged – Új edzővel kezdi a szezont a férfi vízipóló csapat a sportuszodában. Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba / archív

Mint ismeretes, az előző szezonban a Szeged kiesett a féréfi Ob I-ből. Most új erővel vág neki a gárda a 2018/2019-es idénynek, ahol a cél a visszajutás.

A csapat új trénere, Csányi László így nyilatkozott a delmagyar.hu-nak.: Megmondom őszintén, hogy vissza nem szeretnék nézni, nem szeretnénk azzal foglalkozni, hogy mi volt, mi történt az elmúlt szezonban. Nem beszélünk arról, hogy mi volt tavaly, ebben a játékosok is partnerek. Csak előre nézünk, reményeim szerint egyből visszakerülünk az OB I-be, majd így folytatta, hamarosan edzőtáborozni indulunk, és több edzőmeccset is játszunk. Jövő héten Nagykanizsán szerepelünk egy tornán, ahol a házigazda mellett az YBL és a BVSC II. szerepel, akik közvetlen riválisaink lesznek a bajnokságban. Ezután utazunk Németországba, ahol edzőtáborozunk, ezt egy hétvégi, svájci torna zárja majd, így igazán mozgalmas napok elé nézünk – mondta a tréner.

Csányi László a csapat terveiről elmondta: a tavalyi keretből négyen maradtak, így teljesen kicserélődött a társaság. Jó úton járunk, ahogy említettem, mindenben partnerek a fiúk, így könnyen megy a munka. Számomra fontos az összetartás, így erre is különös figyelmet szentelünk.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS