Férfi Ob I/b: “Megtisztelő” feladat előtt a Békéscsaba

alt201606

A másodosztályban nem mindennapi meccset rendeznek a viharsarokban.alt201606

Rangos mérkőzésnek ad atthont a csabai fürdő, hiszen a Benedek Tibor szakmai igazgató által vezetett klub, az UVSE látogat a viharsarokba.

Szilágyi Kristóf a hazaiak vezetőedzője a klub hivatalos oldalán elmondta: „Megtisztelő számomra, és külön rangot ad a mérkőzésnek, hogy egykori példaképem, Benedek Tibor ellen meccselhete. Ismerve az olimpiai bajnok edző felfogását, biztos vagyok benne, hogy ellenünk is egy jó kondícióban lévő, atlétikus, sokmozgásos játékot nyújtó, fegyelmezett Újpest veszi fel a harcot, amely az ország egyik legjobb utánpótlásképző bázisa. Ez az OB I-es felnőtt csapat junior háttér gárdája, amely azért is nagyon fog küzdeni a minél jobb helyezés elérésében, mert az első osztályú felnőtt csapatuk idén halványabb teljesítményt nyújtott, s most kompenzálandó, szeretnének ők a második vonalban a dobogóra kerülni. Hozzáteszem: ezek ismeretében nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, de abban is biztos vagyok, mindent megtesz a csapatunk, hogy sikeres legyen. Ám az is hátráltató tényező esetünkben, hogy tovább rövidül a kispad, ugyanis a ballagások miatt nem számíthatok az érettségi előtt álló Szabó Zsomborra és Tifrea Ovidiura – mondta a csabaiak vezetőedzője.

A viharsarkiak jelenleg a felsőház 8. helyén tanyáznak, még az UVSE a negyediken.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS