Férfi Ob I: döntőben a Szolnok, botlott az Eger

Szolnok-Recco201602

A Szolnok a Vasas otthonában győzött, így három fordulóval a középszakasz vége előtt megvan az egyik döntős együttese a bajnokságnak. Az Eger a Kőér utcában döntetlenezett, a Honvéd az utolsó másodpercben Kovács Gergő félpályás góljával mentett pontot.

Szolnok-Recco201602

A Szolnok simán győzött a Komjádiban, így  már bejutott a fináléba, hiszen három fordulóval a középszakasz vége előtt már legrosszabb esetben is a második helyen végezhet. A Vasas ellen az ex-angyalföldiek, Vámos és Varga Dénes öt illetve négy gólig jutott, a Szolnok pedig tizenkilencig meg sem állt. Az OSC öt góllal győzött a BVSC ellen, így hozta a kötelezőt Vincze Balázs együttese.

A Honvéd-Eger találkozó a forduló meglepetését hozta, hiszen a Kőér utcaiak az első negyed után 2-4-ről felálltak, így a nagyszünetben döntetlen állt az eredményjelzőn. A harmadik negyedtől hol az egyik, hol a másik együttes vezetett, így érkeztünk el az utolsó percig, mikor 10-9-re vezetett a hazai együttes. Ekkor Erdélyi egalizált egy emberelőnyből, majd egy időkérés után Szivós már a vezetést is megszerezte az Egernek, 11-10. Ezek után jött a slusszpoén. A mérkőzésen hat gólig jutó Kovács Gergő egalizált – félpályáról -, ezzel kialakítva a 11-11-es végeredményt. A döntetlennel az Egernek négy pontra olvadt az OSC-vel szembeni előnye.

Férfi Ob I., felsőház (5. forduló):

Vasas – Szolnoki Dózsa-KÖZGÉP 3-19 (1-4, 2-4, 0-3, 0-8)
Gólszerzők: Burián 1, Delgado 1, Saric 1 ill. Vámos 5, Varga Dénes 4, Fülöp 2, Mezei 2, Madaras 2, Kis 1, Varga Dániel 1, Gocic 1, Aleksic 1

Racionet Honvéd – ZF-Eger 11-11 (2-4, 4-2, 2-2, 3-3)
Gólszerzők: Kovács Gergő 6, Illés 2, Simon A 1, Fazekas 1, Fejős 1 ill. Szivós 4, Bedő 2, Erdélyi 1, Hárai 1, Lőrincz 1, Angyal 1, Hosnyánszky 1

BVSC-Zugló-A-Híd OSC-Újbuda 11-16 (2-3, 4-4, 2-4, 3-5)
Gólszerzők: Pásztor 3, Mátyok 2, Csapó 2, Létay 2, Kovács 1, Török 1 ill. Német 3, Juhász 3, Gór Nagy 3, Brguljan 2, Bátori 1, Hegedűs 1, Kovács Gábor 1, Salamon 1, Graham 1

ContiTech Szeged Diapolo-FTC-PQS Waterpolo 7-8 (1-1, 2-6, 2-0, 2-1)
Gólszerzők: Chilkó 3, Palotás, Seman, Varga II Zs., Manhercz K., illetve Marnitz G. 2, Swift 2, Nyéki 2, Avramovics, Tóth M.

Alsóház, 3. forduló: 

Március 12.:

16.00 Kaposvár VK – Debrecen VSE

18.00 Valdor Szentes – KSI SE

19.00 UVSE H. Hotels – Miskolc VLC

19.00 PVSK – EBP Tatabánya

A felsőház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Szolnoki Dózsa-Közgép 5 5 0 0 57
2.  ZF-Eger 5 4 1 0 49
3. A-Híd OSC-Újbuda 5 3 0 2 45
4. FTC-PQS Waterpolo 5 3 0 2 42
5. Racionet Honvéd 5 0 1 4 32
6. ContiTech Szeged Diapolo 5 2 0 3 30
7. BVSC-Zugló 5 1 1 3 27
8. Vasas 5 0 1 4 24

Az alsóház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Debrecen VSE 2 1 1 0 26
2. Pannergy-Miskolc VLC 2 2 0 0 22
3. Valdor Szentes 2 1 0 1 17
4. Kaposvári VK 2 2 0 0 13
5. UVSE H. Hotels 2 0 1 1 10
6. PVSK Mecsek-Füszért 2 0 0 2 9
7. EPB Tatabánya 2 0 2 0 5
8. KSI SE 2 0 0 2 3

– Az alapszakasz után hozták magukkal a csapatok pontjaikat.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS