Férfi Ob I – Egerben változások vannak

zf-eger201601

A hevesi együttesnél több, kisebb-nagyobb változást jelentette be Dabrowski Norbert. 

zf-eger201601

Egy játékos elhagyta a csapatot, mások sérülésekkel küzködnek (Fotó: Szántó György)

Nehéz helyzetben van az Eger, bár az edzésekig néhány nap még hátra van, a csapat kissé átalakult valamint sérülések is hátráltatják az együttest.

“Sosem jó dolog ezekről beszélni, de valóban, egy hónapja már nem a keretünk tagja Szalai Gábor. Nagyon nem is szeretnék belemenni a történetbe, ezért csak annyit mondanék, folyamatos fegyelmezési problémák voltak a fiatal játékossal, ezért úgy döntöttem, nem folytatjuk együtt a közös munkát. Ennél többet tényleg nem szeretnék mondani az üggyel kapcsolatosan”

– fogalmazott Dabrowski Norbert a hevesiek vezetőedzője az egrivizilabda.hu-nak.

A csapatnál vannak sérültek is. Uros Csucskovics, Milos Csuk már bevethető, de óvatosan kell még mindkettejükkel bánni. Borisz Vapenskiről január 8-án fog kiderülni, milyen állapotban van. Angyal Dánielre hosszabb kihagyás vár, bár nem kell műteni, de a vállát pihentetni kell.

A szakember többek között rámutatott a klub jövőbeni terveit: Itt vagyok már három és fél éve, és ez nyilván nem telt el nyomtalanul, akár a felnőtt csapatot, akár az utánpótlást nézve, és látszik azért, hogy, mint a múltban, úgy most is folyamatosan jönnek ki a játékosok a fiatalok közül. Én úgy látom, hogy ezt igenis hozzá kell igazítani a mai modern vízilabdához. A Partizan-meccsünk tapasztalatait személyesen látva, illetve a Szuperkupán már tapasztalt sérüléshullám viszont arra vitt rá, hogy két lehetőség közül választhatunk. Az egyik, hogy a sérüléseink kiküszöbölésére igazolunk – hozzáteszem, a BL-re már nem tudsz erősíteni -, vagy pedig komolyan vesszük azt, amit mi itt Egerben képviselünk, az utánpótlásunkat, ami nyilvánvalóan a nehezebb út. A Szuperkupában viszont láthattuk, hogy azok a fiatalok, akik ott szóhoz jutottak, nem fogják tudni jelen pillanatban megoldani a problémáinkat. Ezért mondom, hogy ez a rögösebb út, de Bárány Attilával közösen ezt az utat választottuk, mert ebben hiszünk – mondta.

A vezetőedző kifejtette, “Tóth Kálmánnal és a többi kollégával is konzultálva a héten már elkezdi a munkát az ifjúsági csapat, de ezen kívül összeállítottunk egy hatos-hetes keretet, és ezek a játékosok most szépen elkezdenek dolgozni. Persze, nem azért, hogy ezek a fiatalok majd megoldják a Hannover-meccset, vagy a bajnoki találkozóinkat, hanem, hogy hosszútávon még egyszer ne kerülhessünk ugyanilyen helyzetbe, mint a Szolnok ellen. Ezzel pedig azt szeretnénk elérni, hogy hosszútávon tényleg legyen egy olyan tizenhét-tizennyolc fős erős kerete az Egernek, hogyha bármi történik, akkor egy ifi játékostól elvárható legyen, hogy igenis két negyeden keresztül pótolva legyen mondjuk egy Borisz Vapenszki. Ezt egy tizenhét esztendős egri játékos igenis meg tudja oldani” – fogalmazott a szakember.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS