Férfi Ob I: Egykori brazil válogatottat igazolt az OSC

antonio inserra neto01

Egy hétre igazolta az OSC a brazil Antonio Inserra Neto-t. Vincze Balázs együttesénél a sok sérült kényszerítette ki ezt a lépést. Az új szerzemény, akár már ma vízbe ugrohat.

antonio inserra neto01

(Fotó: oscwp.blog.hu/Becsey Péter)

Az OSC center nélkül maradt, hiszen Joseph Kayes-re és Német Tonira sem számíthat a csapat, így kényszerű lépésre szánta el magát a vezetőség. “Van egy brazil igazolásunk, center poszton. Vele egészülünk ki, addig, amíg a sérültjeink visszatérnek. A BL-ben nem tud szerepelni, hiszen ott csak a korábban nevezett játékosok szerepelhetnek.” – mondta Vincze Balázs vezetőedző az oscwp.blog.hu-nak.

A sérültekről pedig így nyilatkozott a szakvezető: “A szárazföldi munkában nem gátolja őket a sérülésük, abból nem estek ki, lelkesen, pozitívan hajtják végre azokat a gyakorlatokat, amelyeket a sérülésük megenged. A vízben is dolgoznak, leginkább láptempós feladatokat csinálnak. Erik tegnap kapott egy vízben is használható gipszet, ezáltal a lövést valamint a fórokat tudja gyakorolni, igaz nagyon oda kell figyelni, hogy se neki se ő ne okozzon sérülést.”

Az új játékos 31 éves, korábban a brazil válogatottban is szerepelt. Tizenkét évesen kezdte el a sportágat az Esporte Clube Pinherios csapatában, majd megfordult Olaszországban is. 2012 óta a Sesi gárdáját erősíti.

Az együttes a mai napon a Honvéd ellen fejezi be a bajnokságot erre az évre, majd a hétvégi Magyar Kupában száll vízbe.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS