Férfi OB I:  Gocics távozik

Zivko Gocics, a Szolnoki Dózsa férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője hétfőn megerősítette, hogy távozik posztjáról.

Fotó: Szolnoki VSC / facabook archív

A szerb szakember az M4 Sport Sporthíradóban hangsúlyozta, elképzelhető, hogy más szerepkörben marad a Tisza-parti együttesnél, amellyel a hétvégén a Vasassal szemben elbukta a bajnoki bronzcsatát.

“Nagyon fáj ez a búcsú, nem így szerettük volna lezárni az idényt. A meccs után jeleztem, hogy én vagyok a felelős az eredményért, mert nem tudtam kihozni a csapatomból a maximumot. Amit ezen a két találkozón produkált az együttes, az közel sem a maximum volt” – mondta a tréner. Hozzátette, márciusban döntötte el, hogy a szezon végén befejezi, amivel tisztában is voltak a csapatnál.

Gocics megjegyezte, igazak azok a pletykák, hogy a Spandau Berlin megkereste, de egyelőre nincs konkrét bejelenteni valója ezzel kapcsolatban.

Az olimpiai bajnok Gocics 2011-től 2018-ig játékosként erősítette a Szolnokot, bajnoki címeket és Bajnokok Ligáját nyert csapatkapitányként az együttessel, utóbbira pályafutása legnagyobb sikereként tekint vissza klubszinten. Ezt követően vette át a csapat irányítását, tavaly bajnoki címig vezette a gárdát.

(MTI-vizipolo.hu)