Férfi Ob I: Ismét lecsapott a Miskolc szerb különítménye

Miskolccsapat201510

Izgalmas mérkőzést rendeztek az alsóház rangadóján. A Debrecen-Miskolc mérkőzésen az utolsó másodpercek döntöttek…

Miskolccsapat201510

Az utolsó másodpercek döntöttek a rangadón (Fotó: MVLC.hu)

Egy mérkőzéssel adós volt a férfi Ob I alsóháza, méghozzá a Debrecen – Miskolc találkozóval. Pikáns összecsapásnak ígérkezett, hiszen a tabella első helyezettje fogadta a másodikat.

A mérkőzés első félideje elég hektikusan alakult. A vendégektől Marco Petkovics nyitotta a gólok sorát, ám ezek után három hazai gól is esett. Először Mora egalizált, majd jött Hoppál és Kincses góljai következtek. Az első negyed vége előtt ismét érkezett Petkovics, így egy volt közte, 3-2. A második nyolc percben a Miskolc előbb kiegyenlített majd átvette a vezetést. Sőt, már két góllal is ment az újonc 5-3-ra, majd a nagyszünetben 6-4-re.

A fordulás után lopakodott a hazai gárda, hiszen a harmadik negyedben egy gólt le tudott faragni, 6-7. A záróakkordban Mora már a negyedikjét lőtte, így 7-7 volt az állás, majd Hornyák tudott válaszolni erre, 7-8. Bő egy perccel a vége előtt Kincses egalizált. Az utolsó támadásnál egy miskolci időkérés után Milicsics villant a gólpasszt pedig Njegovan adta, így győzött az újonc és két pontra megközelítette a Debrecent.

Férfi Ob I., középszakasz 4., forduló (pótolt mérkőzés):

Debrecen VSE – Miskolc VLC 8-9 (3-2, 1-4, 2-1, 2-2)
Gólszerzők: Mora 4, Kincses 2, Pataki 1, Hoppál 1 ill. Petkovics 3, Somlai 2, Hornyák 2, Njegovan 1, Milicsics 1

Az alsóház állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. Debrecen VSE 4 1 2 1 27
2. Pannergy-Miskolc VLC 4 3 0 1 25
3. Valdor Szentes 4 2 1 1 21
4. Kaposvári VK 4 2 2 0 15
5. UVSE H. Hotels 4 1 2 1 14
6. PVSK Mecsek-Füszért 4 1 1 2 13
7. EPB Tatabánya 4 0 3 1 6
8. KSI SE 4 0 1 3 4

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS