Férfi Ob I: Kisebb meglepetésre előnyben a Vasas

Vasas-Debrecen201511

A 7. helyért folyó párharcban a Vasas szerzett előnyt a Kőér utcában a Honvéd ellen. 

Vasas-Debrecen201511

1-0-ra vezet a Vasas a Honvéd ellen (Fotó:dvse.hu/archív)

Mint jeleztük, ma megkezdődött a rájátszás. A 7. helyért a Honvéd és a Vasas feszült egymásnak.

Az első negyedben a Honvéd dominált. Vad Lajos együttes kétszer is vezetést szerzett. Először Kiss Gergely egy előnyt váltott gólra, majd Fejős Róbert ismét egy fórból volt eredményes, a kettő között Gyárfás is betalált, így 2-1-re vezetett a hazai gárda az első negyed után. A második negyedben sem engedték el egymást a csapatok, egy-egy találat született, így még mindig tartotta a Kőér utcai gárda egygólos előnyét.

A fordulás után kezdte átvenni a Vasas az irányítást, a negyed derekán Gyárfás góljával már vezetett az angyalföldi együttes és az előnyét megtartotta a záróakkordra is. Az utolsó negyedben úgy nézett ki, hogy a Honvéd akarata érvényesül Kovács Gergő duplájával megfordították a meccset is. Azonban az utolsó másfél percben előbb Steinmetz majd Bóbis is betalált, ezzel pedig a Vasas győzött és előnybe került.

A második mérkőzést pénteken rendezik a Komjádiban.

Férfi Ob I., rájátszás, 7. helyért: 

RacioNet-Honvéd-VasasPlaket 7-8 (2-1, 1-1, 1-3, 3-3)
Gólszerzők: Kiss G. 2, Kovács G. 2, Fazekas T., Fejős, Simon A., illetve Gyárfás 3, Delgado 2, Steinmetz Á. 2, Bóbis

További párosítások a rájátszásból: 

Döntő: (játéknapok: május 7., 14., 21. további játéknapok, ha szükségesek: 25., 28.)

Szolnok-Eger

Bronzéremért: (május 7., 14.)

OSC-FTC

5. helyért: (május 7., 14.)

Szeged-BVSC

 

A 9. helyért: (május 7., 14.)

Debrecen-Miskolc

11. helyért: (május 7., 14.)

Szentes-Kaposvár

13. helyért: (május 7., 14.)

Pécs-UVSE

A 15. helyért: (május 7., 14.)

Tatabánya-KSI

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS