Férfi Ob I: Meglepetés a nyitányon – A BVSC legyőzte a Szegedet

bvsc hazai

A férfi Ob I 6. fordulójának nyitányán kisebb meglepetésre a BVSC otthon tartotta a három pontot a Szeged ellen. Märcz Tamás csapata okosan, taktikusan és nem mellesleg jól játszva győzött a Tisza-partiak ellen.

bvsc hazai

A mérkőzés első nagy helyzetét Seman hagyta ki, aki üresen vihette Györkére a labdát, de fölédurrantotta. Ezek után Pellei megszerezte a vezetést a vendégeknek majd fordított a BVSC. Először egy ötöst értékesített Létay révén a hazai csapat majd Szabó Bendegúz eresztette el ütemtelenül a labdát, 2-1. A negyed végén azonban 2-3 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben rögtön egy előny váltott gólra a BVSC, majd Kovács jóvoltából már a vezetést is megszerezték a hazaiak. A nagyszünetben is maradt az egygólos különbség. Tegyük hozzá, az utolsó fél percben a BVSC támadhatott a plusz háromért, végül eladták a labdát, Manhercz Krisztián végigvitte majd Palotás elé tálalt, aki hiharcolt egy ötöst. Manhercz pedig belőtte, 6-5.

A fordulás után egyenlített a Szeged, de a BVSC ismét többgólos előnyt szerzett. Mesterien használta ki a zuglói alakulat az előnyeit. A egyed végén pedig ismét hárommal is akár elhúzhatott volna, de ismét egy lett belőle, hiszen eladták a labdát és Kiss előnyből talált be, 9-8. A záróakkordban a vendégek csak kapaszkodtak az eredmény után. A BVSC rendre egy-kétgólos előnyt tudott szerezni. A hajrában 12-10 állt az eredményjelzőn, ami az utolsó percre sem csökkent, 13-11 volt. Ekkor Varga Péter időt kért, de ez sem volt elég. A végén Ambrus beállította a 14-11-es végeredményt. Märcz Tamás együttese győzelmével életben tartotta felsőházi álmait.

Férfi Ob I., 6. forduló nyitótalálkozó:

BVSC-Zugló Wáberer – Szeged-Diapolo 14-11 (2-3, 4-2, 3-3, 5-3)
Gólszerzők: Létay 3, Ambrus 3, Kovács 2, Pásztor 2, Czigány 2, Csapó 1, Mátyok 1 ill. Manhercz  K. 3, Kiss 2, Varga 2, Sánta 1, Pellei 1, Sedlmayer 1, Kunac 1

Märcz Tamás, a BVSC edzője: Ez a fajta játékstílus volt jellemző a múlt hét végén is ránk, talán ennyire jól nem is ment. Készültünk erre, hogy ne engedjük vissza a Szegedet, mint tettük azt kétszer is az MK-ban.

Varga Péter, a Szeged edzője: Nem lehet semmilyen kifogást kitalálni erre mérkőzésre. Indiszpontáltak voltunk elől és hátul. Sok mérkőzést játszottunk, de nyilván a fáradtság nem lehet mentség.

További találkozók:

Férfi Ob I., 6. forduló:

A-csoport:

19.00 Valdor Szentes – ZF-Eger

19.00 EBP Tatabánya – Kaposvári VK

19.00 MVLC – Szolnoki Dózsa Közgép

B-csoport:

19.00 UVSE Hunguest H. – FTC-PQS Waterpolo

19.00 RacioNet Honvéd-Debrecen VSE

19.00 PVSK Mecsek Füszért – VasasPlaket

19.30 A-Híd OSC-Újbuda – KSI SE

Tabella:

Az A-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. ZF-Eger 5 5 0 0 15
2. Szolnoki Dózsa-Közgép 5 5 0 0 15
3. Szeged Diapolo 6 3 0 3 9
4. PannErgy-Miskolc VLC 5 2 1 2 7
5. BVSC-Zugló 6 2 1 3 7
6. Valdor Szentes 5 1 1 3 4
7. EPB Tatabánya 5 1 0 4 3
8. Kaposvár 5 0 1 4 1

A B-csoport állása:

H. Csapat Mérkőzés Gy. D. V. P.
1. A-Híd OSC 5 5 0 0 15
2. Racionet Honvéd 5 4 0 1 12
3. FTC-PQS Waterpolo 5 4 0 1 12
4. Debrecen VSE 5 3 0 2 9
5.  VasasPlaket 5 2 0 3 6
6. UVSE H-Hotels 5 2 0 3 6
7. PVSK 5 1 0 4 3
8. KSI SE 5 0 0 5 0

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS