Férfi OB I: Miskolc felé vette az irányt az Eger ex-edzője

Nem hagyja el a vízilabdát az Eger ex-edzője, Petrovai Márton.

Fotó: Lénárd Márton / archív

Mint ismeretes, az Eger férfi csapatát a következő idényben Tóth Kálmán irányítja. Most az is hivatalossá vált, hogy Petrovai Márton, aki másfél évig irányította a hevesi csapatot Miskolcon vállal állást.

Óriási álmom vált valóra, amikor kineveztek a gárda vezetőedzőjének. Minden tőlem telhetőt megtettem annak érdekében, hogy segítsem a csapatot – kezdte Petrovai az egrivizilabda.hu-nak. Csak pozitív érzésekkel tudok visszagondolni erre az időszakra, hálás vagyok ezért. Természetesen fontos prioritást élvezett az utánpótlás képzés is, segítve Tóth Kálmán munkáját. A szezon végén több megkeresést kaptam, végül a családdal közösen mérlegelve Miskolcot választottuk. Egy kis vérfrissítés mindenkinek jót tesz, komoly célokkal vágok bele az ottani munkába. Felnőtt másodedzőként, illetve az ifjúsági csapat vezetőedzőjeként dolgozok majd. Mindent köszönök, továbbra is szurkolok az Egernek és mindent megteszek annak érdekében, hogy ha eljön az ideje, akkor újra egri sikerekért dolgozhassak – fejezte be.