Férfi OB I: nehéz helyzetben a Fradi – az OSC ismét legyőzte a címvédőt

Kétgólos sikert aratott az újbudai klub az alapszakasz zárómérkőzésén. A siker azt is jelenti, hogy tetemes előnyből indulhat Varga Dániel csapata a rájátszásban a címvédővel szemben.

Fotó: OSC Waterpolo / facebook archív

Az utolsó negyedben dőlt el a rangadó. A csapatok 7-7-ről rugaszkodtak neki a záróakkordnak, ahol csak az újbudaiak lőttek gólt Manhercz és Várnai révén.

Az OSC a győzelemmel 6-0-val kezdheti meg a Fradi elleni elődöntőt, mely az egyik fél hetedik pontjáig tart, így a címvédőnek zsinórban három meccset kell nyerni a fináléért. A másik ágon a Szolnok és a BVSC küzd meg egymással, itt a Tisza-partiak vezetnek 4-1-re.

A többi csapatnak véget ért a bajnokság. A KSI és a Tatabánya kiesett. A Debrecen osztályozót játszik az OB I/B győzteséve.

A Férfi OB I., alapszakaszának utolsó fordulójában történt:

Május 2., vasárnap

OSC-FTC 9-7 (1-1, 2-4, 4-2, 2-0)
Gólszerzők: Burián 2, Erdélyi 2, Hárai, Tóth M., Csacsovszky E., Várnai, Manhercz K., illetve Varga Dénes 2, Zalánki, Jaksic, Fountoulis, Vámos, Vigvári Vendel

A rájátszás menete:

Az elődöntők az egyik fél hetedik pontjáig tartanak. A csapatok hozzák magukkal az alapszakaszban egymás ellen elért eredményeiket.

Elődöntő első meccse:

2021. május 5., szerda:
Szolnok-BVSC (az állás: 4-1)
OSC-FTC(az állás: 6-0)

Korábban történt:

Szentes-Vasas 7-16 (1-2, 3-5, 1-6, 2-3)
Gólszerzők: Pellei K. 2, Takács J. 1, Mátyók 1, Garancsy 1, Hegedűs B. 1, Pellei F. 1, ill. Bátori 3, Sélley-Rauscher 3, Szatmári 2, Vadovics V. 2, Drasko Brguljan 2, Rangyelovics 2, Bedő 1, Takács B. 1

Eger-Szeged 10-9 (3-3, 2-4, 4-1, 1-1)
Gólszerzők: Kovács Gábor 3, Török B. 2, Baksa B. 2, Szalai G. 1, Rádli 1, Murisics 1 ill. Kiss Cs. 2, Palotás 2, Lakatos S. 2, Baj 1, Tóth Gy. 1, Mekkel M. 1

UVSE-Miskolc 7-3 (1-0, 3-1, 1-2, 2-0)
Gólszerzők: Bencz R. 2, Kardos A. 2, Korényi 1, Hegedűs Cs. 1, Vigvári Vince 1, ill. Magyar M. 1, Biros B. 1, Méhész 1

Tatabánya-Debrecen 6-4 (1-1, 1-2, 2-1, 2-0)
Gólszerzők: Máthé B. 2, Csacsovszky A. 1, Keresztúri 1, Korbán 1, Mladoniczky 1 ill. Macsi M. 2, Süveges 1, Zsilák 1

Szolnok – KSI 17-9 (5-0, 6-1, 3-2, 3-6)
Gólszerzők: Angyal 4, Kovács 2, Teleki 2, Konarik 2, Szeghalmi 2, Jansik Dávid 1, Dőry 1, Nagy Ádám 1, Melkuhn 1, Pijetlovic 1 ill. Hajdu 3, Bede 3, Gábor 1, Nagy Ákos 1, Pető 1

Honvéd-BVSC 10-18 (0-3, 3-6, 3-4, 4-5)
Gólszerzők: Hosnyánszky 3, Molnár 2, Kevi 2, Kiss 1, Tapasztó 1, Fekete 1 ill. Gyárfás 5, Csapó 4, Pásztor 3, Ágh 2, Mészáros 2, Nagy 1, Batizi 1

Pécs-Kaposvár 16-9 (5-1, 4-4, 3-1, 4-3)
Gólszerzők: Kolozsi 3, Csaba 3, Rakonjac 3, Lihotzky 2, Gaszt 2, Zerinváry 1, Sólyom 1, Kókai 1 ill. Mijic 4, Vindisch 1, Horváth 1, Kakstedter 1, Langiewicz 1

Az alapszakasz végeredménye:

H. CSAPAT. M. GY. D. V. DOBOTT KAPOTT GK. PONT
1.  Szolnoki Dózsa 30 27 2 1 470 239 231 83
2.  OSC ÚJBUDA 30 25 3 2 437 229 208 78
3.  FTC-Telekom Waterpolo 30 26 0 4 441 233 208 78
4.  BVSC-Zugló MKB-Euroleasing 30 23 2 5 431 264 167 71
5.  A-Híd VasasPlaket 30 22 1 7 342 215 127 67
6.  Budapesti Honvéd sportegyesület 30 15 3 12 322 302 20 48
7.  UVSE Hunguest Hotels 30 13 5 12 283 318 -35 44
8.  Tigra-ZF-Eger 30 13 4 13 303 328 -25 43
9.  PannErgy-MVLC-Miskolc 30 11 5 14 288 325 -37 38
10.  PVSK Mecsek Füszért 30 9 5 16 279 333 -54 32
11.  METALCOM SZENTES 30 10 2 18 252 367 -115 32
12.  Kaposvári Vízilabda Klub 30 10 1 19 290 393 -103 31
13.  SZEGEDI VÍZILABDA EGYLET 30 7 3 20 256 337 -81 24
14.  DEBRECEN 30 4 1 25 239 415 -176 13
15.  TVSE Vízilabda Kft 30 3 1 26 213 403 -190 10
16.  KSI SE 30 2 2 26 281 426 -145 8