Férfi Ob I: Nem bírt egymással a Kaposvár és a BVSC, döntetlen a szezonnyitón!

Előrehozott meccsel kezdődött a férfi Ob I. Az 1. fordulóból a Kaposvár vendége a BVSC volt. A mérkőzés első félidejében még a vasutas gárda, a másodikban a hazaiak bizonyultak jobbnak, a végeredmény döntetlen lett.

2014-2015 szecsi kaposvar

Az időpontról már korábban szóltunk, hiszen a Kaposvár az előző évektől eltérően duplasátrat fog a medence fölé húzni, amíg ez nem készül, addig a mecceiket eltérő időpontba játsszák majd.

Az új lebonyolítás miatt mindkét csapat nagy jelentőséget tulajdonított a meccsnek. Fekete Szilveszter a somogyiak szakosztályvezetője egyenesen a szezon legfontosabb találkozójának titulálta az összecsapást a csapat weboldalának. Berta József az együttes másodedzője sem fukarkodott a szavakkal, hiszen, mint honlapunknak elmondta rangadót játszanak. A másik oldalon a BVSC újdonsült csapatkapitánya, Nagy Sándor kijelentette, a klub közösségi oldalának, hogy három pontért utaznak. Mint ismeretes a két nyolcas csoportból az első négy helyezett jut majd a felsőházba, tehát a legjobb nyolcba. Az első két-három hely már ugymondd foglalt. A Szolnokot, az Egert valamint a Szegedet nehéz lesz megszorítani, így a mögöttük lévő egy-két hely valamelyikére pályázik a két csapat.

Az első negyedben rendre a Kaposvár szerzett vezetést. A somogyiak légiósai: Parezanovics és Nikolov villogtak, de hiába, mert Ambrus duplájának köszönhetően mindkétszer egyenlített a vasutas gárda, 2-2. A továbbiakban sem engedte el egymás kezét a két gárda. A második negyed utolsó percéig úgy nézett ki döntetlennel mehetnek a csapatok a nagyszünetre, de ekkor Szabó Bence ellen ítéltek egy ötöst, amit Pásztor bevágott, 3-4.

A fordulás után alig több, mint két perc alatt nagyot fordult a játék képe, hiszen Vindisch, Berta majd Nikolov révén már 6-4 volt a hazaiaknak, ekkor Märcz Tamás időt kért. Úgy tűnt, sikerült rendeznie a sorokat, hiszen Szabó Bendegúz révén egyre, majd Pásztor góljával kiegyenlítettek a vasutasok. A negyed utolsó másodperceiben jött Sántavy és ismét vezetéshez juttatta somogyiakat, 7-6. A záróakkordban egészen a hajráig nem esett gól, mikor a BVSC új igazolása, Czigány Károly egyenlített, 7-7. Az utolsó percekben nem bírt egymással a két csapat, itt is, ott is kivédett lövések, így maradt a döntetlen. A meccsen Szécsi Zoltán 81, Györke Zsolt 83%-al védett.

Férfi Ob I, 1. forduló (előrehozott mérkőzés)

Kaposvár – BVSC-Zugló 7-7 (2-2, 1-2, 4-2, 0-1)

Kaposvár: Szécsi – Kovács O., Berta 2, Vindisch 1, Juhász-Szelei, Sántavy 1, Polovic csere: Palotás, Józsa, Győrbíró, Nikolov 2, Dobos, Parezanovics 1, Krémer (kapus)

BVSC: Györke – Csapó, Czigány 1, Létay, Kovács, Pásztor 3, Szabó Benedegúz 1 csere: Szabó Bence, Nagy, Török, Ambrus 2, Mátyok, Nagy, Szakonyi (kapus)

A további mérkőzések a férfi Ob I első fordulójából:

2015., szeptember 23., szerda:

A-csoport

18.00 Szolnok –Tatabánya
20.00 Eger –Miskolc
17.00 Szeged – Szentes

B-csoport

19.00 Pécs – OSC
18.30 KSI – FTC
20.00 Honvéd – UVSE

2015. október 6., kedd:

20.15 Vasas – Debrecen

Sz. B.

Címlapkép: vizipolo.hu/archív

Fotó: Kaposvári VK

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS