Férfi Ob I: távozik a Honvéd vezetőedzője

VadLajos01

Tíz év után távozik a kispadról a Kőér utcaiak trénere.

VadLajos01

Az egyesület honlapjának adott interjújában jelentette be, hogy nem folytatja munkáját a kispadon Vad Lajos.

A vezetőedző kiemelte, a hosszú idő alatt nagy sikereket élt meg, kudarcokat kevésbé.

    “Megvolt a varázsa, hogy minden évben új csapatot kellett építenem, úgy érzem, ez sikerült is. Folyamatosan jó eredményeket értünk el, most is felsőházba jutottunk, ahol meccseket nyertünk, nincs miért szégyenkeznem az elmúlt tíz évért”

– mondta.
A tréner hozzátette, Gergely István ügyvezető elnök felajánlotta számára a szakmai igazgatói posztot, erről azonban egyelőre még nem döntött.

(MTI-vizipolo.hu)

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS