Férfi Ob I/b: Félpályás gól, felszakadt szemöldök, YBL-győzelem

Megkezdődött a férfi Ob I/B. Az első körben már igazi rangadót rendeztek, hiszen az YBL az EKF együttesét fogadta. A mérkőzésen érvényesült a hazaiak akarata, és nyolc góllal győztek.

YBL2015

Az idei szezonban is vérmes reményeket táplálhat az YBL a feljutást illetően. Bár a csapatban voltak változások, elég jelentősek. Hartman József, Hill Péter, Bernula Gergő, Rákos Márk és Kiss Kristóf Szeif is elhagyta a csapatot. Ami az érkezőket illeti.: Sziklai Tamás junior világbajnok kétéves belgiumi kitérő után fogja erősíteni ismét az YBL-t. Cséplő Tamás a Honvédból, Kovács Bence az UVSE együtteséből, Sóvári Gergely a Vasasból, Horváth Barnabás a Kaposvárból érkezett, sőt a KSI balkezes játékosa Lévai András is a csapat tagja kettős igazolással. Csillagh Bence az elmúlt szezonban pár alkalommal védte a csapat kapuját most nagyobb szerepet kap majd.

Bár már javában benne vagyunk az őszben, igazi nyári idő volt a mérkőzés alatt a MOM parkban.  “Csak keményen” – hallottuk az YBL csatakiálltása előtt, de a mérkőzés első negyedében a vendégeknél Sipos nagy élt, hármat is suhintott. Az Ybl-től belefért egy kihagyott ötöst is, ezt Szilágyi korrigálta, aki a másodikat már berakta. Az utolsó másodpercekben Cséplő próbálkozott meg egy félpályás lövéssel, amit Bóta bevédett, – ezt a közönség tapssal, és újongással díjazta,  így 3-3 állt az eredményjelzőn. A második nyolc percben Sckmiderernek felszakadt a szemöldöke, így kivált a játékból, eközben az YBL dobálta a gólok, a negyed hajrájára a vendégek mestere kapust cserélt, Benedek azonnal meghálálta a bizalmat, hiszen 5-3-nél nagyot védett. A nagyszünetben maradt a közte kettő, 6-4-re mentek a hazaiak.

A harmadik negyedben kivezettettek egy nézőt, mert egy gólt megadtak a bírók a hazaiaknak, mely szerinte két méteren belülről született: majd beállok én vezetni, ha már ti nem tudtok – hangzott el, így lett 7-4. Kovács szépített, majd a hajrában csak kapufákig jutottak az együttesek, de Halmos bepaszírozott egyet, így 8-5-re módosítva az állást a záróakkord előtt. A vendégek derekasan küzdöttek az utolsó etapban is. Támadásnál kiabálták a figuraszámokat, de hiába, az YBL egyre inkább kezdett elhúzni és a hajrá előtt már tetemes, hat gólos különbség volt a két együttes között. A vége 13-5 lett, az YBL tehát győzelemmel kezdte a szezont.

A mérkőzés után sokáig beszélgetett Juhász György ellenőr a két játékvezetővel.

Férfi Ob I/b, 1. forduló:

YBL – EKF 13 – 5 (3-3, 3-1, 2-1, 4-0)
Gólszerzők: Cséplő 4, Nagy 2, Halmos 1, Lévai 1, Gyarmathy 1, Cserdi 1, Kovács 1, Szabó 1, Szilágyi 1 ill. Sipos 3, Baróthy 1, Kovács Cs. T 1

Sz. B.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS