Férfi Ob I/B: Rangadót nyert az UVSE, javított az YBL

ybl2015092001

Az A-csoportban az UVSE a listavezető BVSC-t győzte le egy góllal, míg a B-ben az éllovas YBL a Szolnok ellen nyert.

ybl2015092003

Már a 14. fordulót rendezték meg a férfi Ob I/B-ben. Az A-jelű csoportban a második helyen álló UVSE fogadta az élen álló BVSC-t. A két csapat között négy egység volt a különbség, így egy igazi hatpontos meccsnek is beillett a találkozó. A mérkőzés első negyedében 1-1-et követően Dobayt és Szabó Bencét 4 percre kiküldték, amiből a vendégek jöttek ki jobban, hiszen 3-1-re vezettek a negyed végeztével. A mérkőzés utolsó negyedéig megtartotta ezt a különbséget Szűcs Levente együttese, sőt még növelni is tudta, amikor is nagy hajrát nyitott az UVSE. A lilák a záróakkordban (9-9-nél) utólérték ellenfelüket. A hajrában pedig Keresztúri majd Hertzka is betalált, a hazaiaktól pedig egy szépségtapaszra futotta, így győzött a vendég gárda, és egy pontra zárkóztak a tabellán.

A másik csoportban az YBL múlt heti vereségét követően Szolnokra látogatott. Köllő Attila együttesének nem okozott gondot a Tisza-parti együttes, hiszen 13-2-re lett a vége. Riválisa a Neptun is győzött, méghozzá Kaposváron 13-11-re, így maradt a négypontos különbség a két együttes között.

A-csoport:

14. forduló eredmények:

UVSE Continental – BVSC-Zugló 11-10 (1-3, 1-1, 3-4, 6-2)
Gólszerzők: Keresztúri 2, Hertzka 2, Vadovics 2, Baksa 2, Bauer 1, Horváth 1, Dala 1 ill. Rábavölgyi 3, Pintér 2, Szabó Bence 1, Szabó Bendegúz 1, Ágh György 1, Sugár Péter 1, Mladoniczky Tibor 1

Gól/Büntetődobás: 1/2 ill. 4/4
Gól/Emberelőnyből: 2/5 ill. 2/7
Kiállítás 4 percre: Dobay Péter ill. Szabó Bence

Nagykanizsa – Cegléd 13-8 (3-2, 4-3, 2-0, 4-3)

PVSK-PSN – DVSE 17-6 (4-0, 7-2, 2-3, 4-1)

MTK 1888 – Racionet Honvéd 18-11 (4-0, 6-2, 3-5, 5-4)

OSC – ASI 7-10 (2-1, 3-2, 1-3, 1-4)

Tabella:

1. BVSC-Zugló 29 pont
2. UVSE Continental 28 pont
3. ASI 27 pont
4. Nagykanizsa 27 pont
5. PVSK-PSN 21 pont
6. OSC 20 pont
7. MTK 1888 18 pont
8. Racionet Honvéd 15 pont
9. DVSE 12 pont
10. Cegléd 10 pont

B-csoport:

14. forduló, eredmények:

Szolnok VSC – YBL 2-13 (0-4, 0-1, 0-4, 2-4)
Gólszerzők: Nagy 1, Pályi 1 ill. Jávor 2, Lévai 2, Sóvári 2, Szilágyi 2, Koltai 1, Cséplő 1, Kovács 1, Kibédi 1, Szabó 1

Gól/Büntetődobás: 0/0 ill. 1/1
Gól/Emberelőnyből: 0/7 ill. 4/10
Kipontozódott: Pályi Norbert ill. –

EKF SC – Békéscsaba 6-8 (0-3, 0-1, 1-2, 5-2)

Hódmezővásárhely – MAFC “110” (elhalasztva)

Kaposvár – Neptun 11-13 (2-4, 6-3, 3-3, 0-3)

SZTE EHÖK – Tiszavirág SZVPS 9-9 (1-1, 2-3, 4-3, 2-2)

Tabella:

1. YBL 36 pont
2. Neptun 32 pont
3. Békéscsaba 26 pont
4. EKF 18 pont
5. Hódmezővásárhely 16 pont
6. MAFC “110” 16 pont
7. Szolnok VSC 15 pont
8. SZTE EHÖK 15 pont
9. Tiszavirág SZVPS 10 pont
10. Kaposvár 9 pont

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS