Férfi Ob I/b: Szombathelyen belehúztak

Uszoda-Szombathely01

Nemcsak a csapat lépett egy osztállyal feljebb, de hamarosan a körülmények is jobbak lesznek a városban.Uszoda-Szombathely01

Mint megírtuk az AVUS feljutott az Ob I/be, így szeptembertől már a második vonalban kezdi meg az együttes a küzdelmeket, ehhez pedig nem is olyan régen, új edző is párosult Matajsz Márk személyében.

Itt azonban nem állt meg az élet az egyesület körül, hiszen a héten megkezdődött a fedett uszoda rekonstrukciója valamint egy új uszoda kialakítása is. “A projekt keretében egyrészt felújítjuk a régi Fedett Uszoda teljes tetőszerkezetét, mert tűzveszélyességi és egyéb szigetelési szempontból is már veszélyessé vált. Ezzel a munkával kezdünk, majd a nyílászárók cseréit és ezek külső hőszigetelését is megoldjuk. Ez a munka október végére elkészül, aztán ideiglenesen kinyit a Fedett Uszoda a fürdő vendégek előtt.” – nyilatkozta Juhász Tibor az AVUS elnöke a Frisss FM-nek. Az uszoda mögött pedig elkezdődik egy fedett medence építése is. A beruházás TAO-s forrásból valósul meg, az átadás határideje pedig 2017 nyara.

A csapatról pedig így nyilatkozott az elnök. “Nyáron megnyertük az OB II-et, szeptemberben indul majd az OB I/B-s bajnokság, az első meccseket még a Tófürdőn játsszuk, ezt a szövetség már engedélyezte. Erősítést is tervezünk, de az elsődleges célunk az OB I/B-ben maradás. Folyamatosan erősítünk, de az edzésmunkát is intenzívebbé tesszük. Pár éve még kinevettek, de ma már reális célunk lehet az OB I elérése.”

Mindenesetre kíváncsian várjuk a következő Ob I/b-s idényt is, amelynek a veresnykiírása sajnos még nem került fel a szövetség honlapjára.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS