Férfi válogatott: bizonytalan jövő

rio2016benedekcsapat

Benedek Tibor a következő nyár programjait szervezi, de nem biztos, hogy marad(na) kapitány. 

rio2016benedekcsapat

Benedek már a jövőbe tekint (Fotó: mti/archív)

Egyelőre az biztos, hogy semmi sem biztos férfiválogatottunkkal kapcsolatban.

A bűvös dátum október 22., mikor tisztújító közgyűlést tart a Magyar Vízilabda Szövetség. Ezek után  áll majd fel az új vezetés, és dönthet a kapitányok jövőjéről.

„Ahogy az elmúlt években is, szervezem a következő nyár programjait – árulta el Benedek Tibor az NS-nek. – Október tizenötödikén lesz egy naptáregyeztetés, ebben az időszakban dől el, milyen elfoglaltságai lesznek a csapatnak. December harmincegyedikéig van szerződésem, ez is a feladataim közé tartozik, és ezt pedig most kell megcsinálni.”

Hogy mi lesz január 1. után, még nem tudott válaszolni, a kapitány, de az Nemzeti Sportnak elárulta, min múlik, hogy marad-e. „Október huszonkettedikén lesz a vízilabda-szövetség közgyűlése, amelyen megválasztják az új elnököt, elnökséget és igazából ettől függ az én döntésem is. Utána kiderül, hogy megegyezik-e az, amit gondolunk, és akkor dől el, hogy folytatom-e, vagy sem” – mondta Benedek Tibor.

Természetesen minkét fél álláspontjának egyeznie kell majd, mivel nem jutott be férfiválogatott a riói olimpián a legjobb négybe, Benedek szerződését azonnal felbonthatja az új vezetés, de ha kapitány mellett voksolnak továbbra is, akkor Benedeken múlik marad-e.

Izgalmas hónap ez.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS