Férfi válogatott: Győzelem Németország ellen

ferfi valogatott belgrad02

A Benedek-csapat végig vezetve, öt góllal győzött Németország ellen.

ferfi valogatott belgrad02

Mint beszámoltunk róla, a Benedek-csapat első állomása az olimpiai kvalifikációs torna előtt Németország. Vargáék kétkapukkal és ma este egy hivatalos edzőmeccsel hangolnak Triesztre.

A találkozóra nem nevezte Benedek Bisztritsányi Dávidot és Varga Dénest. Az első negyedben 1-1 után Hosnyánszky majd Manhercz talált a kapuba, az előnyt meg is tartottuk az etap végig, 2-4. A félidőben már öt volt közte, köszönhetően – elsősorban – a két centernek, Bedőnek és Hárainak, 2-7. A forduláskor Szivós révén még tudtuk növelni a különbséget, de Real visszaállította az első félidőben kialakult öt gólos különbséget, 3-8. A záróakkordban tíz gól is esett, gyakorlatilag felváltva. A vezetésünket és a győzelmünket semmi nem veszélyeztette, így a vége 13-8-as győzelem lett.

Barátságos mérkőzés (Würzburg, Németország):

Németország – Magyarország 8-13 (2-4, 0-3, 1-1, 5-5)
Gólszerzők.:  Mateo Csuk 2, Real 2, Nossek 2, Jüngling 1, Schüler 1, ill. Hosnyánszky 3, Hárai 2, Bedő 2, Vámos 2, Manhercz K. 1, Szivós 1, Erdélyi 1, Varga Dániel 1,

 

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS