Ferrari: Kimi bizonyítsa, hogy érdemes az ülésre

F1

2016. június 29. szerda, 09:21

Kimi Raikkönen teljesítménye továbbra is hullámzó a Ferrariban, és ezzel összhangban folyamatosan módosul az is, hogy a csapat mennyire szeretné őt megtartani 2017-re.

A finn a szezon első öt futamán három dobogóval hálálta meg a bizalmat és így a pontversenyben is azonos szinten maradt Sebastian Vettellel, ám Monaco óta már zűrösebb versenyeket teljesít, és az elmúlt három nagydíjhétvégéről összesen 20 ponttal távozott. Míg egy hónapja Maurizio Arrivabene még optimistán beszélt a 2007-es bajnok jövő évi megtartásáról, addig a Ferrari elnöke, Sergio Marchionne szerint ez most már nem annyira egyértelmű.

Dppi_00116008_223

„Csak rajta múlik. A saját teljesítménye fogja eldönteni, hogy Kimi mennyi ideig marad a Ferrarinál. Meg kell mutatnia, hogy érdemes az ülésre, máskülönben szerintem ő maga sem akarná velünk folytatni. Elvégre egy napon mindenki számára, így még nekem is el fog jönni a visszavonulás pillanata” – nyilatkozta Marchionne a Gazzetta dello Sportnak.

Az elnök mindazonáltal tisztában van vele, hogy a Ferrari autója idén sem felel meg az előzetes elvárásoknak, hiszen ebben az évben is aligha fognak a második helynél feljebb végezni a konstruktőrök között.

„A Mercedes titka az autó stabilitásában rejlik. A Ferrari SF16-H viszont egy teljesen új modell a 2015-ös autóhoz viszonyítva” – mutatott rá Marchionne. „Noha a dizájn jónak tűnt, a pályán mutatott teljesítménye mégsem hozza a várt szintet. Azóta is próbáljuk megérteni, hogy mire van szükség ahhoz, hogy javítsunk a tempóján. Egy bonyolult autóról van szó.”

„Nem tudom, hogy elavult munkamódszerekkel dolgozunk-e, de az biztos, hogy a jelenlegi csapatszerkezet felett már eljárt az idő, hiszen abban nem mutatkozik meg, hogy milyen személyzettel is rendelkezünk. Nagyszerű vállalatunk van, amely eredményeket szállít. De képesek vagyunk fejlődni, és muszáj is ezt tennünk.”

Forrás: www.formula.hu – RSS