Korosztályos sikerleltár

„Régen zártunk hasonlóan sikeres évet” – mondja a szövetség főtitkára, Kovács Zoltán. Míg a jégkorongozók a jól megérdemelt pihenésüket töltik, mi az utánpótlás szezonját értékeljük.

Pusztai Viola Kétségkívül sikeres szezont tudhat maga mögött a magyar jégkorong. Persze, mindenkinek az A csoportos világbajnokságon való szereplés ugrik be, a fehéroroszok elleni győzelem, a szurkolók teremtette szenzációs hangulat és az a különleges  atmoszféra, amely Szentpéterváron körülvette a csapatot. És persze a remekül védő Vay Ádám NHL-be szerződése.

Van miről beszélni, de nemcsak a felnőttek kapcsán.

Válogatott

Az U18-as válogatott megnyerte a divízió I/B csoportos világbajnokságot

Az U18-as válogatott megnyerte a divízió I/B csoportos világbajnokságot

Ne kerteljünk: a férfi U20-as válogatottnak nem a divízió II/A csoportban volt a helye. De ahogy az év utánpótlás-játékosának választott Szita Donát mondta, éppen az jelenthetett volna nehézséget a litvániai világbajnokságon, ha a csapat azzal a tudattal lép jégre: biztosan és könnyedén nyer. Minden meccset komolyan kellett vennie Rich Chernomaz együttesének, s bár valóban nagy különbségű győzelmeket aratott, csakis így ünnepelhetett a torna végén sikert.

Amelynek Szita kétszer is részese volt, hiszen a Glen Williamson vezette U18-as válogatottal a divízió I/B-ben diadalmaskodott, azaz Magyarország a korosztályban ismét a világ legjobb tizenhat együttese közé került. A játékosok fizikális és mentális erejüket is bizonyították a meccseken, ráadásul a szakmai stábbal együtt igazi csapatot alkottak – ami egyértelműen a tudatosan felépített utánpótlás-nevelő program eredménye.

„Régen zártunk már hasonlóan sikeres évet, ami azt bizonyítja, jó munka folyik a sportágban – kezdi értékelését Kovács Zoltán, a szövetség főtitkára. – Ez biztosítja a válogatott stabil sikerét, és azt, hogy az utánpótlás-válogatottaktól szinte elvárható, hogy a világ elitjéhez tartozzanak.”

Bár az U16-os korosztálynak még nem rendeznek világversenyt, a rangos kanadai torna megnyerése, a jégkorong bölcsőjének tartott országban szerzett tapasztalatok azt szolgálják, hogy amikor ez a generáció is „fellép a nagyszínpadra”, onnan vastaps kíséretében jöjjön le. Ne feledkezzünk meg az U15-ösökre sem, hiszen a nemzetközi tornákon való szereplésük azt mutatja, akad még csiszolatlan gyémánt az ékszerdobozban.

A fiúk mellett a lányok is remek szezont zártak: az U18-as válogatott megtartotta tagságát a divízió I-ben, míg a több utánpótláskorú játékost is soraiban tudó felnőttválogatott megnyerte a divízió I/B csoportos világbajnokságot.

Klubszezon

Aki januárban ellátogatott a Városligeti Műjégpályán tartott Magyar Hoki Napjára, annak bizony tátva maradt a szája. Annyi gyerek kergette a pakkot a kispályákon, hogy még a sokat látott, a sportághoz közel álló „hokibolondok” szeméből is könny csordulhatott ki a gyönyörűségtől. Ha végignézzük a korosztályos bajnokságok (U12-U20) indulóinak létszámát, elmondható, míg a juniorok mezőnyében nyolcan versengtek az elsőségért, az U14-esek között 33 csapat vágott az idénynek.

Az Ifj. Ocskay Akadémia U18-as csapata az osztrák és a magyar bajnokságban is a MAC Budapestet győzte le a döntőben Forrás: Ifj. Ocskay Akadémia

Az Ifj. Ocskay Akadémia U18-as csapata az osztrák és a magyar bajnokságban is a MAC Budapestet győzte le a döntőben  •  Forrás: Ifj. Ocskay Akadémia

„A fiatalabb korosztályokban valóban évről évre nő a nevezők száma, de ahogy haladunk az idősebbek felé, csökken is. Az ifjúságiak felkészítése, irányítása már sokkal nagyobb feladat, mint a kisebbeké, komolyabb szakmai tudást igényel, amelyet sok klub nem tud biztosítani. Ezért nem is az a cél, hogy minél több csapat szerepeljen az U18-as vagy az U20-as bajnokságban, hanem azok között, akik vállalják az indulást, csökkenjen a különbség, azaz az utolsók felzárkózzanak az elsőkhöz.”

Ez ebben a szezonban még csak helyenként valósult meg, hiszen a bajnoki címeken a jelenlegi két legnagyobb utánpótlás-nevelő műhely, az Ifj. Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia és a MAC Budapest osztozott. Előbbi az U12-ben és az U16-ban különösen kiemelkedett – a serdülők magabiztosan nyerték meg az osztrák liga által szervezett European Rookie Cup-ot is –, utóbbit az U14-ben nem tudták megszorongatni az ellenfelei. U20-ban némi meglepetésre a MAC simán nyerte a két csapat párharcát a döntőben, míg U18-ban nemcsak a magyar, de az osztrák ligában is, végletekig kiélezett csatában, a fehérváriak diadalmaskodtak.

„Az egész folyamatot úgy kell elképzelni, mint az iskolát: a szülők azt akarják, hogy a gyerekeik a legjobb gimnáziumba, egyetemre járjanak. Így van ez a hokiban is. A kiscsapatok legjobbjai idővel a két akadémia valamelyikén kötnek ki. Kanadában csak azon a területen játszhatsz, ahol a lakhelyed van, persze ezt Magyarországon nem lehet megvalósítani. Így leginkább akkor valósulhat meg kiegyensúlyozott bajnokság, ha például a Vasasban, Újpesten, Miskolcon vagy Dunaújvárosban is utánpótlás-nevelő központok alakulnak ki.”

MOL Liga

„A MAC Budapest és a Fehérvár AV19 Mol Ligában való szereplése konfliktusokat szült a sportágban, néhány klub félt a döntéstől: ha a két csapat megkapja az engedélyt az indulásra, az gyengíti a bajnokságot” – idézi fel az MJSZ főtitkára a szezon előtt történteket, majd azzal folytatja, most már azok is látják, jó döntés született, akik kételkedtek benne.

A MAC Budapest fiatalokkal a soraiban a Fehérvárral együtt üde színfoltja volt a MOL Ligának Forrás: MAC Budapest

A MAC Budapest fiatalokkal a soraiban a Fehérvárral együtt üde színfoltja volt a MOL Ligának  •  Forrás: MAC Budapest

Miért volt jó döntés? Nemcsak azért, mert a MAC egészen a döntőig menetelt, és ott csak a bajnoki címvédő DVTK Jegesmedvéktől kapott ki. A Fehérvárral pedig olyan, végletekig kiélezett és élvezetes csatát vívott az elődöntőben, hogy a hetedik, mindent eldöntő találkozón a csilláron is lógtak az emberek a Tüskecsarnokban.  A két együttes nem titkolt szándéka volt a szezon előtt, hogy a rutinosabb hokisok, a légiósok mellett a juniorkorú vagy a korosztályból éppen kiöregedő játékosoknak is fontos szerepet szán. A fiatalok pedig éltek a lehetőséggel. A MAC-ban Stipsicz Bence 18 évesen alapemberré vált, a hátvéd ráadásul bekerült az A csoportos világbajnokságon szerepelt felnőttválogatott keretébe is. Terbócs István az utolsó rostán esett ki, noha rendkívül ponterősen játszott a szezonban. A fehérváriak közül többen is a MOL Liga-együttesben hívták fel magukra a figyelmet, és azáltal kisebb-nagyobb szerepet is kaptak az EBEL-csapatban.

„Követendő utat jár be a két csapat, így ha a jövőben például a Vasas vagy a Győr is megteremti a megfelelő feltételeket, szorgalmazzuk a liga bővítését.”

Edzők

Horváth András az U18-as válogatott és a Vasas edzőjeként is iránymutatást nyújt Bukor Rajmundnak.

Horváth András az U18-as válogatott és a Vasas edzőjeként is iránymutatást nyújt Bukor Rajmundnak.

„A MAC és a Fehérvár utánpótlásban elért sikereinek kulcsa a jól felépített akadémiai rendszer mellett a nagyon erős szakmai háttérben rejlik” – vallja Kovács, miközben felhívja a figyelmet arra, hogy egyre többen veszik ki részüket az utánpótlás-nevelésből a hajdani szapporói hősök. – Pályafutásuk során rengeteget tanulhattak a külföldi edzőktől, akár a Fehérvár EBEL-csapatában, akár a válogatottban, amit most kamatoztatnak. Remek példa a MAC – és ez tapasztalható a Vasasban is –, amelynek szakmai munkájában többen is kulcsszerepet vállalnak a korábbi kiváló játékosok közül. A fiatalok tisztában vannak az elért eredményeikkel, így hitelesek a szemükben, amellett pedig – ahogy régen a jégen – most is remek kapcsolatot ápolnak egymással, és ez az együttműködés a magyar hoki sikerének egyik kulcsa.”

Jégpályák

A szövetség két fontos célt fogalmaz meg: minden megyeszékhelyen legyen fedett jégpálya, Budapesten pedig olyan központi csarnok, amely egész évben a jégkorongozók rendelkezésére áll. Bár a TAO-támogatás adta lehetőségeknek köszönhetően egyre több helyen létesül jégpálya, a többsége arra alkalmas, hogy a gyerekek megismerkedjenek a sportággal és néhány évig kispályán űzzék.

„Olyan fedett csarnokokra lenne szükség, mint amilyen Miskolcon vagy Jászberényben ad otthon a fiatal hokisoknak. A TAO azonban nem jelent fedezetet a teljes beruházásra, az önerőt pedig nehéz előteremteni, így jobb híján marad a sátoros megoldás.”

A magyar hoki hírnevét a lillehammeri ifjúsági téli olimpián Vértes Nátán öregbítette. Az Ifj. Ocskay Akadémia U16-os csapatának egyik húzóembere az ötödik helyet szerezte meg az ötkarikás játékok ügyességi versenyében.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS