Ferrari: Nem kell a feszültségkeltés

F1

2016. május 17. kedd, 19:05

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Ferrari

Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke biztos benne, hogy olyasvalaki kezdett pletykákat terjeszteni F1-es jövőjével kapcsolatban, aki vihart akar kelteni az istállón belül.

A Spanyol Nagydíj helyszínén olyan hírek keltek szárnyra, melyek szerint Maurizio Arrivabene helyére új csapatfőnök érkezhet – a jelöltek között szerepelt például James Allison technikai igazgató. Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke azonban tisztázta a helyzetet, és egyértelműen kijelentette, hogy maximálisan megbízik kollégájában, így a pletykák alaptalanok.

 Arrivabene

Arrivabene 18 hónapja tölti be a csapatfőnöki pozíciót, és elmondása szerint egyáltalán nem foglalkozik a mostanában megjelent híresztelésekkel: „Nem igazán figyelek ezekre a pletykákra” – nyilatkozta. „Az egyetlen célja ezeknek, hogy feszültséget keltsenek az istállón belül, és ez nekünk nem segít. A képességeinket arra kell fordítanunk, amit éppen csinálunk, így nem szabad foglalkoznunk ezekkel.”

„A pletykák szóltak valaki olyanról is, aki a Mercedesnél van, bla, bla, bla…” – folytatta Arrivabene, aki szerint már csak a Trónok harca egyik szereplőjét nem nevezték ki a platykalapok utódjául. „Kinek van ez hasznára? Senkinek. Csak egyetlen nevet felejtettek ki a listáról – mert tele volt mindenféle névvel –, mégpedig Tyrion Lannistert. Pedig talán ő a legjobb jelölt, de megfeledkeztek róla.”

Forrás: www.formula.hu – RSS