Ferrari: Semmi közünk a kémügyhöz

F1

2015. december 15. kedd, 18:29

Szerző: Bognár Viktor; Fotó: DPPI

A Mercedesnél pár hete kirobbant adatlopást illetően maga a brackley-i csapat is állítja, hogy az esetet teljes mértékben belső ügynek tekinti, hiszen a dokumentumok nem jutottak el a Ferrarihoz.

Mint arra már korábban fény derült, a Mercedes jogi eljárást indított egy korábbi alkalmazottja, Benjamin Hoyle ellen, aki miután bejelentette, hogy 2016-tól a Ferrarihoz csatlakozik, illetéktelenül megszerezte az F1-es csapat technikai- és versenyadatainak egy részét.

Az istálló azonban most egyértelműsítette, hogy tudomásuk szerint az eltulajdonított dokumentumok nem jutottak el a rivális csapathoz, miután időben sikerült elejét venniük egy újabb kémügy kirobbanásának.

Dppi_00115020_382

„A nyomozás nem adott okot rá, hogy azt feltételezzük, hogy az információt eljuttatták a Ferrarihoz, és a bírósági dokumentumok sem állítanak semmilyen felelőtlen magatartást a Ferrari részéről” – írja a Mercedes közleménye. “Belső nyomozás zajlik, miután Mr. Hoyle bizalmas információkat lopott el a Mercedestől, és ezzel szeretnénk elkerülni, hogy kár érje a Mercedest vagy bármely másik vállalatot, amely potenciálisan hozzájuthatott ezekhez az adatokhoz. A Mercedes addig fogja folytatni ezt a vizsgálódást, amíg meg nem bizonyosodik arról, hogy minden eltulajdonított adatott visszaszerzett, ami várhatóan további 2-4 hónapba telik majd.”

Az esetre Sergio Marchionne elnök is kitért a Ferrari hétvégi maranellói rendezvényén, és utalást tett arra, hogy valaki titokban valóban megpróbálta az adatokat eljuttatni hozzájuk, amibe azonban a csapat nem ment bele.

„Eddig nem kapott állást tőlünk, szóval igazából nincs is miről beszélni” – utalt a mérnökre. „Volt ugyan egy angol ügyvéd, aki megpróbált bizonyos dolgokat beszivárogtatni, de semmi nem történt, nincs semmilyen ügy.”

Forrás: www.formula.hu – RSS