Festmény készült Rossi és Schäfer ikonikus Eb-pillanatáról: „Elképesztő! Nem is találok szavakat!” – fotók

Schäfer András egri látogatásának különleges apropója volt, ugyanis dedikált egy róla és Marco Rossiról készült festményt, amely a páros egy, az Európa-bajnokságon elszenvedett kiesés utáni ikonikus pillanatát örökítette meg.

Elképesztő! Nem is találok szavakat! Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy elkészült ez a festmény! – idézte a heol.hu Schäfer András szavait.

Mint ismert, a DAC 22 éves magyar válogatott középpályása szerezte a magyar válogatott második gólját a németek elleni csoportmeccsen a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságon.

Abban a pillanatban nem voltak bennem jó érzések…nagyon szomorú voltam. Fájt a kiesés, a mester pedig próbált megvigasztalni. Akkor persze nem sikerült neki, de most így utólag már átértékeltem mindent, főleg ezt a pillanatot – emlékezett vissza.

A heol.hu megtudta, Rossi azt mondta a focistának: ne szomorkodjon, büszkének és boldognak kell lennie, mert nagyon szép az a teljesítmény, amelyet a magyar válogatott elért a kontinenstornán. A fiatal játékos azt is elárulta, hogy eddig még nem járt Egerben, de már régóta a tervei között szerepelt.

Cseri Tamással is megbeszéltem már egy kávézást és remélem, hogy a jövőben erre is sor kerül.

A festő öt nap alatt készítette el a festményt, amelyet szeretne árverésre bocsátani, és reméli, jó helyre fog kerülni.

Török csapat szemelte ki az Eb-n parádézó Schäfert – magyar csapattársa is lehet