FFF-botrány – Jelentkezett a kiszivárogtató, Blanc is érintett

image

Továbbgyűrűzött csütörtökön a diszkriminatív kvótabotrány a Francia Labdarúgó Szövetségben (FFF), miután Mohammed Belkacemi, a testület egyik technikai tanácsadója előző este egy interjúban elárulta: ő készítette a botrányt kiváltó felvételt, amelyet átadott az FFF elnökségének.

    A Médiapart tényfeltáró hírportál múlt héten azt állította, hogy a szövetség technikai vezetése a tavaly november 8-i megbeszélésen arról döntött: azt kéri az utánpótlás-nevelő központoktól és iskoláktól, hogy a 13 évnél idősebbeknél a kettős állampolgárságú fekete és arab játékosok aránya ne haladja meg a teljes létszám 30 százalékát, azaz a származás kerüljön előtérbe a futballtudással szemben. A szövetség azonnal belső vizsgálatot rendelt el az ügyben, szombaton a sportminisztérium is külön eljárást indított.  
    Belkacemi a szövetségi vizsgálóbizottsági meghallgatása után a sajtónak elmondta: ő készítette a felvételt a megbeszélésen, amelyen 18-an voltak jelen, s azt másnap átadta a szövetség vezetésének.
    "Azért készítettem a felvételt, hogy házon belül bizonyítsam a korábban hallott, minősíthetetlen megszólalásokat" – hangsúlyozta a tanácsadó. Hozzátette: "Azóta nem volt a felvétel a kezeim között, hanem a szövetség birtokában van. Egyetlen újságírónak sem adtam át a felvételt. A médiabotrány nekem nem használ. Semmi érdekem nem fűződik egy ilyen reklámhoz vagy nyilvános vitához."
    A Médiapart és a Le Parisien című napilap azt írta, hogy a felvételből másolatot kapott André Prévosto, a szövetség amatőr labdarúgásért felelős vezetője, aki az FFF elnökének, Fernand Duchaussoy-nak a legfőbb bizalmasa. Duchaussoy közleményben jelentette be, hogy egészen a múlt hétig fogalma sem volt a felvétel létezéséről.
    Chantal Jouanno sportminiszter csütörtökön úgy reagált, hogy nincs oka kételkedni a szövetség vezetőinek őszintéségben, és szeretné megvárni a vizsgálat végét (ez jövő keddre várható), mielőtt véleményt alkotna. A sportért felelős kormánytag ugyanakkor csodálkozásának adott hangot amiatt, hogy a felvétel csak öt hónappal később került nyilvánosságra, mégpedig egy kiszivárogtatásnak köszönhetően.
    Az FFF-ben egyébként június 18-án tartják a tisztújító választást, amelyre a kvótaügy feltehetően döntő hatással lesz.  
    A botrány elérte Laurent Blanc-t, a válogatott szövetségi kapitányát is, aki a felvétel szerint az értekezleten arról beszélt, hogy meg kellene változtatni a kiválasztási kritériumokat. Szerinte a jelenlegi szemlélet nem eléggé technikai, hanem az erős és magas játékosokat részesíti előnyben, ezek zöme pedig szerinte a feketék közül kerül ki. A legnagyobb botrányt a szakvezető azon mondata váltotta ki, miszerint "a spanyolok nekem az mondták: +nálunk nincs probléma. Nálunk nincsenek feketék+".
    Lilian Thuram, a Barcelona korábbi hátvédje a France2 közszolgálati televízióban élesen bírálta egykori válogatott csapattársát: "Nem Laurent Blanc-ra vagyok dühös, hanem azokra, akik 12 éves gyerekeket akarnak diszkriminálni. Nem hiszem, hogy Blanc rasszista. De az egész mögött egyfajta gondolkodás áll. Ő is rátévedt vajon egy olyan útra, amelyet már nem tud kezelni? Természetesen meggyengült a helyzete."
    Ami a szövetségi kapitány esetleges menesztését illeti, a L,Equipe csütörtöki száma szerint Blanc-nak "nem kell mennie. De vajon maradhat-e?". A sportlap úgy véli: "ezt neki személyesen kell eldöntenie és nem egy vizsgálóbizottságnak vagy egy minisztériumnak".